Nagyon régen írtam már blogomra.
Tartok tőle, hogy mostanra már a legkitartóbb olvasóim is elpártoltak tőlem.
A hallgatásnak több oka is van, de egy elég jó, átfogó magyarázat lehet a lakásunk felújítása.
Közvetlenül Anna elutazását követően vágtunk bele.
Először a barátaink segítségével raktárba szállítottuk a könyveink, bútoraink, egyéb ingóságaink zömét, majd megkezdődött a festés, parkettázás.
Mi pedig (Leával és Jucussal hármasban) mindeközben a lakás éppen szabadon álló szobáiban próbáltuk meghúzni magunkat kicsit nomád körülmények között.
Mindez jópár hétig zajlott; és bár nem volt annyira szörnyű a dolog, mint amennyire tartottam tőle, de azért nem voltam teljesen tettrekész sem ezekben a hetekben.
Meg történtek közben egyéb – szomorú, vagy egyszerűen csak nehéz – dolgok is, amik eléggé elszívták az energiámat.
Aztán a visszaköltözés, majd a dobozokból való kipakolás, villanyszerelés, valamint annak a konstatálása, hogy a préselt fűrészporből készült könyvespolc vélhetőleg nem sokáig fogja bírni, ha ismét könyveket rakunk rá – nyilván nem ilyen súlyra méretezték.
De ez már többé-kevésbé a múlté, mostanra nagyjából visszarendezkedtünk a lakásba.
Nagyjából ugyanúgy, ahogy a felújítás előtt voltunk, de pár bútort azért áthelyeztünk.
A felújítás alatt Jucus pár képet bekereteztetett, így most ezeket is fel tudtuk tenni a falra.
Ezért arra gondoltam, hogy most folytatom a korábban elkezdett sorozatot a lakásunkban lévő képekről.
Egy korábbi posztban már megénekeltem ezt a Skarpnäck nevű külvárost, ahol lakunk.
Van itt egy pizzéria (úgy is mint „sarki kocsma”, ugyanakkor pár igen színvonalas svéd meg török étel is szerepel a kínálatukban).
Ennek a falait Skarpnäcket ábrázoló festmények díszítik, melyek különösen megnyerték Jucus tetszését.
A pizzéria tulajdonosai elmondták, hogy a festő, Per Sundelin (egy kedves, öreg bácsika) itt lakik Skarpnäckben, méghozzá közvetlenül az étteremmel szemben.
Így aztán az egyik évben Jucus azt kapta születésnapi ajándékként tőlünk (mind a hármunktól), hogy választhat egy képet a bácsitól.
Előzetesen megbeszéltünk a festővel egy tárlatvezetést, Jucust pedig meglepetésként odavezettük. A bácsi megmutatta a pincéjében őrzött képeit, melyekből Jucus ezt a skarpnäcki idillt választotta ki magának.
Kicsit megkésve ugyan, de most végre a falunkra is felkerült.
