Friss topikok

  • Hobbiszakács: Aha...hm... aha--- a félig vízben álló fák pedig mangrovék. :-) (2018.11.12. 22:00) Oh say, can you see...?
  • α Ursae Minoris: @Csodabogár: A jövő héten lesz a parlamentben szavazás a Szövetség miniszterelnök-jelöltjéröl, Ulf... (2018.11.09. 18:19) Sokat akar a szarka...
  • α Ursae Minoris: @Hobbiszakács: Igen, és is hallottam róla. Az önmagában még egyáltalán nem extrém (illetve de, ex... (2018.11.01. 14:56) Találmányaim 2.
  • arom: Az enkefalon az a kefalosz, fej görög szóból jön, az iszkhion pedig csípő görögül, ezekben az orvo... (2018.10.09. 11:42) Svéd zászló – másképp
  • α Ursae Minoris: @Pisz Ráng: Örülök, hogy az újra-regisztrálással sikerült megoldani a visszatérést. Regenerálódsz... (2018.10.08. 09:55) Kitalálós poszt: Hol jártunk?

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

acc (1) ADHD (2) Afganisztán (1) Afrika (5) Ålesund (4) alkohol (2) állatok (2) álmok (34) alvás (1) Anglia (1) Anna (18) Ausztria (1) Ázsia (4) Balaton (1) Battlestar Galactica (9) Bayern München (1) blog (12) bölcsesség (2) bor (1) bosszúság (2) brazília (1) buddhizmus (7) címerek (4) családom (4) Csehország (1) csillagok (1) dánia (5) depresszió (14) design (1) DNA (2) Doctor Who (1) dráma (5) drogok (2) Egyesült Királyság (1) egyetem (5) Egyiptom (1) élet (14) erotika (12) eső (3) Eszter (4) Esztergom (3) ételek (9) Etiópia (1) feladvány (2) feminizmus (7) Ferenc pápa (2) festészet (7) fiatalság (1) filmek (26) filozófia (2) Finnország (1) Franciaország (1) Gandalf (1) gasztroblog (3) geocaching (33) Gödel (1) görögország (1) gyerekkor (2) Győr (2) halál (26) Harstad (5) Havel (1) hegyek (2) hideg (4) (1) homoszexualitás (5) höri (2) Huddinge (2) időjárás (1) imvns (1) India (1) iszlám (5) j-pop (1) Jämtland (2) Japán (2) játék (1) ji csing (1) Jucus (40) Juli (5) k-pop (12) kaland (8) kanada (1) karácsony (1) Katalónia (1) Katniss Everdeen (5) katolicizmus (8) katonaság (1) kémia (1) képek (25) kereszténység (34) kiribati (1) kolostor (4) költészet (13) kommunizmus (1) könyvek (33) Korea (27) közösség (1) kreativitás (2) kvantumfizika (1) lányaim (11) lányok (3) lappok (1) latin (1) Lea (9) Letterboxing (1) Lettország (2) líbia (1) Madagaszkár (1) Magyarország (10) Márai (1) masszázs (1) matematika (5) Mauritius (1) mese (1) Mosjøen (5) mosogatás (1) mrożek (1) munka (48) Munzee (1) nácizmus (2) Németország (3) Norvégia (29) nosztalgia (1) novella (2) nyaralás (3) nyelv (15) Olaszország (1) ördög (3) oroszország (1) Pali (1) Pannonhalma (1) pénz (1) Péter (2) Petra (4) pisi (2) poén (1) Pokémon (2) Polaris (1) politika (7) Pollyanna (1) prostitúció (8) pszichiátria (3) pszichológia (3) pszichoterápia (2) Rammstein (1) Ramon (1) rejtvény (6) remény (1) Roger (7) romantika (9) ruhák (1) sakk (1) sapka (2) sci fi (39) séta (2) Skandikamera (1) Skarpnäck (9) sopron (1) Star Wars (2) Stockholm (49) svéd (6) Svédország (25) svenska (4) szabadkőművesség (5) szabadság (1) szegénység (2) szerelem (2) szerencse (1) szerepjáték (1) szeretet (1) szex (17) szimbólumok (2) Szíria (1) szobrászat (2) szorongás (1) tánc (3) tavasz (1) térkép (1) Tetovált Lány (2) Thaiföld (8) titok (1) Törökország (2) toscana (1) Ukrajna (1) USA (4) utazás (11) vallás (16) Vége (1) vitorlázás (2) Ylvis (2) zászlók (26) zene (13) zöld foki szigetek (1) zsidóság (7) Címkefelhő

Látogatók

Látogatók - térkép

Történetek és gondolatok Északról és Délről

2018.05.28. 09:48 α Ursae Minoris

A Tanítvány

Címkék: novella vallás

A Császárnő uralkodásának tizenhetedik éve volt, a száraz évszak elején jártunk.
A város keleti kapuja közelében árultam a gyümölcsöket – ami most tökéletes helynek bizonyult, mert ezen a kapun keresztül kellett érkeznie a Prófétának.
Az utóbbi holdhónapok során az egész Birodalom az ő nagyszerű lelkesítő beszédeitől volt hangos, és ezen a napon végre hozzánk is ellátogatott.
Belépett a kapun, szorosan a nyomában a hat tanítványa, kicsit távolabbról pedig a rajongók és érdeklődők követték, még távolabb pedig a gyermekek és a koldusok nyüzsögtek.

csontvary_2.jpg
Ahogy elhaladt előttem az úton, a Próféta hozzám fordult, és így szólt:
– Mit adsz nekem ingyen, anélkül hogy fizetséget várnál?
Így feleltem:
– Bármit, mester. Tápláló a füge, zamatos a szőlő, a citrus oltja szomjadat. Válassz, és vidd el, amit szeretnél.
– Szavadon foglak, és téged magadat választalak. Elviszlek magammal: gyere, légy a tanítványom.

Örömmel követtem a Prófétát. Szerény kis vállalkozásomat ott helyben átadtam a segédemnek (17 éves, talpraesett fiú, jól fog boldogulni), és innentől kezdve én is a mesterrel tartottam.
Bejártuk a Birodalmat. Mindenfelé örömmel fogadták a Próféta tanítását az alkotóról, akit nem lehet névvel leírni. Egy idő után már mi, a hét tanítvány is jártuk a falvakat, hirdetve a parasztoknak a névtelen teremtő parancsait a jóságról és a szeretetről.
Látszólag mindenütt érdeklődéssel fogadták a szavainkat, de ahogy teltek az évek, azt éreztem, hogy a Birodalom lakói csak nem lettek jobbak – továbbra is ugyanolyan iszákosok, hirtelen haragúak, paráznák és tolvajok voltak, mint amikor elkezdtük a tanítást. Azt mondtam egyszer a Prófétának:
– Mester, a szavaid szépen csengenek, és örömmel hallgatja őket a nép, de vajmi kevés foganatjuk van. Lásd más környező népek prófétáit, nagyszerű dolgokat visznek végbe: halottakat támasztanak fel, tűzparipán vágtatnak az égbe, démoncsapattal építtetnek kristálypalotát, vagy ezernyi asszonyt tesznek boldoggá minden éjszaka. Te azonban nem teszel csodákat, és így szavaid nem fognak megragadni az emberek szívében. Hol vannak a gyógyulások, a jelek?
– Kedves Hetedik Tanítvány, jeleket kívász? Az ember még gyenge, de a hatalom az ember kezébe adatott. Ha a szívét a néven nem nevezetthez fordítja, bizony, képes lenne gyógyítani, vigaszt nyújtani és békét teremteni a világban. Ezt kell megtanulnia az embereknek, mi pedig ezért tanítunk. Ha megértik, megszületnek a jelek. Aki viszont értetlen, azt a mézzé váló patakok sem tennék értelmesebbé; az ostoba korsójában pedig a szentelt víz is méreggé válik.

Efféle beszélgetéseink voltak a Prófétával, amikor egyszer, a télközép hetében, így szólt hozzám:
– Jól van, Hetedik Tanítvány, úgy lesz, amint akarod. Ha majd már nem leszek többé veltek, menj föl a hegyekbe, lakj a szikla üregében hét éven keresztül, idd a patak vizét, és edd a fák gyümölcsét, és ne szólj senkihez. Hét év elteltével csodatévő hatalmat kapsz. Bármit kérsz a néven nem nevezettől az én nevemben, az megtörténik. Jól vigyázz!

Nem tudtam, mit ért az alatt, hogy „nem lesz többé velünk” – igen fiatal volt még ahhoz, hogy meghaljon, de nem mertem megkérdezni.
Harmadnapon barbár törzsek hajói kötöttek ki a partjainknál. Rettegett, hatalmas nép fiai, országok pusztítói.
Tudtuk, hogy nem kerülhetjük el városunk kirablását.
A Próféta azonban odasietett a kikötőbe, odaállt a barbár vezér elé, és így szólt:
– Miért jöttél, Hegyek Megrengetője, mit akarsz innen elvinni? Aranyat és színes köveket, hogy a kicstáradba rejtsd? A város zsenge szüzeit, hogy rabszolgává tedd őket? De hiszen vannak már kincseid, a háremedben pedig már most is számos rabnő vár rád! Amit innen elvinnél, az több lenne, de nem más, mint amid már úgyis megvan. Cserét ajnálok neked, Félelmetes Vezér! Kíméld meg a várost, és vigyél el engem. Próféta, tanító, a kifürkészhetetlen titkok ismerője nem lakik még a pusztáidban. Ha engem viszel zsákmányként, olyan kincset nyer a birodalmad, amilyennel eddig még nem találkozott.

Őszinte meglepetésemre a barbár vezér belement a cserébe, és a várost érintetlenül hagyva elhajózott, elvitte magával a Prófétát.
Nagy volt az öröm a gazdák, az aranyművesek, a tehetős polgárok és a szűzlányok körében. Az egész város három napig ünnepelt. A Prófétát meg sokáig dicsérték az önfeláldozásáért, de úgy láttam, hogy a tanítása kezd feledésbe merülni.
Úgy tettem hát, ahogy az rámbízatott: felköltöztem a hegyekbe, az elhagyatott barlangba, bogyókon és friss vízen éltem.
Senki sem jött felém, és ezt nem is bántam.
Éjjel-nappal (de jobbára inkább nappal) a név nelkülit szólítottam azokkal az imákkal, amiket megtanultam a tanítványként töltött évek során.

Hét év után egy vándor tévedt arra, és mivel már letelt a némaságom ideje, szóba elegyedtünk. Mesélt nekem a beteg, nyomorék kislányáról. Így szóltam hát:
– Imádkozom az alkotónkhoz, a Próféta nevében, hogy a kislányod újra egészséges legyen.
Nem nagyon hitt nekem a vándor, de egy fél holdciklus múlva visszatért, és ujjongva mesélte, hogy a kislány teljesen egészséges lett. Hálából ajándékokat akart nálam hagyni, de azt mondtam, ne adjon nekem semmit – bogyókon és vízen élve nincs szükségem semmire – hanem menjen vissza a városba, gyújtson egy gyertyát a szentélyben, a nekem szánt ajándékot meg ossza szét a koldusok között.

Néhány holdhónap után már híre ment a dolognak, és szinte minden második nap jött valaki, hogy gyerekének, feleségének vagy idős édesapjának a gyógyulását kérje.

Jött aztán egy idősödő kovácsmester is, aki igencsak nehezen tudta előadni a kérését, hogy azt szeretné, hogy a megfáradt férfiassága támadjon új életre.
Jött egy ifjú szerelmes, akit a kiválasztott hölgy nem méltatott figyelemre – a lány rajongásának kieszközlését kérte tőlem.

Biztos jöttek volna még többen, még apróbb kérésekkel is, de a barlang messze volt a várostól, egy napi járóföldnyire (aki idejött, annak az erdőben kellett éjszakázni), és a hegyen sem volt könnyű feljutni, jókora szakaszon komoly mászást igényelt az út.
Mindenkinek megígértem, hogy imádkozom a néven nem nevezhetőhöz, a Próféta nevében (amit a látogatók távozása után hűségesen meg is tettem), és mindenkitől csak azt kértem, hogy gyújtson egy gyertyát a szentélyben, és adjon alamizsnát a koldusoknak.
Amennyire a hozzám érkezők elbeszéléseiből meg tudtam állapítani, a kért gyógyulások, szerelmi fellángolások, bőséges aratások rendre meg is történtek a kéréseimnek megfelelően. A szentélyben is lobogtak a gyertyák a hírek szerint. A szegények támogatását illetően már nem voltak ugyanennyire egyértelműek a beszámolók, de az aktuális vendégeim mindig buzgón fogadkoztak, hogy ők márpedig tényleg bőkezű adományt fognak adni annak, aki a legjobban rászorul.

Egy csillagtalan téli éjszakán érkezett hozzám Oroszlán Fia, a hadvezér, két segédje társaságában.
Elmondta, hogy az Őrült Király seregei északról betörtek a Birodalomba, és már a fővárost fenyegetik. Az én imáimat kéri, hogy le tudja győzni az ellenséget, és visszafoglalhassa seregeivel az elesett határvárosokat.
Biztosítottam az imáimról, és a szokásos intéssel útnak indítottam.
Oroszlán Fia azon kevesek egyikének bizonult, akik vissza is tértek hozzám.
Tavasz vége volt, amikor megérkezett. Igen hálás volt a győzelemért. A társaságában volt egy féllábú, félszemű öregember (szegénynek nem lehetett könnyű az út a hegyre), akit a vezér azért hozott magával, hogy az öreg elmesélhesse, milyen nagylelkű volt Oroszlán Fia hozzá, a koldushoz: egy kunyhót vett neki a város szélén, és húsz aranyat is hagyott nála.
A hadvezér ezután elmondta, hogy a Birodalom egyelőre megmenekült ugyan a külső veszélytől, de az Őrült Király támadására csakis árulás miatt kerülhetett sor, és a cselszövők még közöttünk vannak. Segítsek hát neki, hogy megtalálja, és megbüntesse mindazokat a Birodalomban, akiket csak kell.
Biztosítottam őt az imáimról.
Nagyon ragaszkodott hozzá, hogy hálából itt hagyja nálam a szárnysegédjét, aki segítene nekem napközben, felhozná a vizet a patakból, összegyújtené az ágakat és effélék – nagyon határozottan kellett tiltakoznom (a Próféta utasításaira hivatkozva, és az ima esetleges sikertelenségének veszélyére is célozva), mire végül beletörődött a visszautasításomba.

Ezt követően még egyszer-kétszer járt nálam, újabb csatákban kérve a segítségemet, a Birodalom egységének és általános jólétének érdekében.
Ekkoriban kezdett feltűnni, hogy az egyéb látogatóim eléggé elmaradtak. Sőt, konkrétan senki sem jön már hozzám a bátor vezéren kívül.

Egyszer éjjel, az álmomból riasztott fel egy koszos, sáros, tépett férfi.
Elmondta, hogy a bokrok alatt kúszva, patakok medrében bújva, fák koronáin mászva jutott el hozzám egy hét napon át tartó veszélyes út során – mert Oroszlán Fia őröket állíttatott mindenhová a környéken, hogy senki más ne jöhessen el hozzám. Sok aggódó szülő, sok elkeseredett hírvivő fizetett már az életével, csupán mert hozzám tartott.
A korábbi hadvezér ugyanis a segítségemmel megnyert csaták révén letaszította a trónról és kivégeztette a Császárnőt, és most ő maga ült a trónra, kegyetlen, véres uralma alá hajtva a Birodalmat, leigázva még a Szigeteket és az Örült Király országát is.
Kivégeztet mindenkit, aki ellenszegül neki, vagy akárcsak egy jó szót mer ejteni a Császárnő uralmáról.
Nyilván nem akarta hát a trónbitorló, hogy mindez a tudomásomra jusson.

Elborzasztottak a hallottak, és feltámadt bennem a lelkifurdalás. Mindez valahol az én bűnöm is. Ha nem is lehet mindezt jóvátenni, de szerettem volna valamit cselekedni, már csak dühből és a tehetetlenségérzésemből is kifolyólag.
Az öreg elmondta, hogy az üldöztetések ellenére vannak még kitartó hívei a Császárnőnek, és szerveződik az Ellenállás a trónbitorló császár elűzésére.
Biztosítottam szegény üldözöttet, hogy imádkozom az Ellenállás sikeréért. Rögtön vissza is húzódtam a barlangomba, és elővettem az imaláncomat.
Hét nap és hét éjjel imádkoztam, étel, ital és pihenés nélkül.

Amikor kijöttem a barlangból, füstöt láttam több irányból is, nagyjából arrafelé, ahol a környékbeli városokat sejtettem.

Eddig soha nem kértem effélét, de most arra kértem a név nélkülit (a Próféta nevében), hogy engedje látnom, mi zajlik a Birodalomban.
Hirtelen szörnyű látomásban lett részem.
Emberek, egyszerű parasztok, korábbi barátok vágják el egymás torkát, a Császár vagy a Császárnő nevét kiáltva. Kisgyermekeket ölnek meg, házakat, egész falvakat gyújtanak fel, „Árulók!” felkiáltással, a menekülőket nyílzápor fogadja. Sehol, senkinek sincs már nyugalma az egész Birodalomban, de a szomszédos országokban sem.

Felkiáltottam:
– Névtelen! Nem tudom, hogy képes vagy-e efféle csodára, visszafordítani az idő patakját, eltörölni azt, ami megtörtént. De ha képes vagy erre is, a te névtelen hatalmaddal, akkor hát most kérlek téged, a Próféta nevében, hogy változtasd meg a múltat, add, hogy mindez meg nem történt légyen!

A Császárnő uralkodásának tizenhetedik éve volt, a száraz évszak elején jártunk.
A város keleti kapuja közelében árultam a gyümölcsöket – ami most tökéletes helynek bizonyult, mert ezen a kapun keresztül kellett érkeznie a Prófétának.
Belépett a kapun, szorosan a nyomában a hat tanítványa, kicsit távolabbról pedig a rajongók és érdeklődők követték, még távolabb pedig a gyermekek és a koldusok nyüzsögtek.
Ahogy elhaladt előttem az úton, a Próféta rám nézett, gúnyos mosolyt vetett rám, és továbbment.

csontvary_tanito.jpg

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://noreg.blog.hu/api/trackback/id/tr8514007658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2018.05.28. 15:14:20

Nagyon tetszik. Hangulatos és elgondolkodtató.
Olvastam már hasonló jellegűt - de meglehet, csak a "nagy szellemek találkozása" volt.
Küldök én is olvasnivalót e-levélben.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2018.05.28. 16:18:51

@Mormogi Papa: Köszönöm szépen!
Érdekelne, hogy kire, netán konkrétan milyen műre gondoltál. Amikor Jucusnak elmeséltem (még csak vázlatosan) a történetet, neki is az volt az első reakciója, hogy ezt mintha már olvasta volna valahol - de nem tudta megmondani, hol.
Amikor megszületett bennem a történet, Borges jutott az eszembe. És ha nem is az ő stílusát céloztam meg, de mindenesetre eszemben járt írás közben.
Ugyanakkor, bár a történetem talán beleillene a Babilóniai sorsjáték világába, de nem emlékszem egy konkrét Borges-novellára, ami hasonló történet lenne.
Vagy csak megcsal az emlékezetem?
Vagy másfelé kellene gondolkodnom?

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2018.05.29. 10:51:17

@α Ursae Minoris: Sajnos Jorge Luis Borgestől nem sokat olvastam.
A rengeteg hasonló jellegű "újragondolás" között persze felködlik (az egészen más szempontú) Bulgakov regény; de még a Brian élete meg egy olasz film, "Il Ladrone - A lator" is - ám most természetesen másról van szó.
Én sem tudok visszaemlékezni sem az íróra, sem a novellák címére - de még csak arra sem, melyik kötetben (netán a Galaktikába) olvastam ezeket.
Az egyik arról szól, hogy egyénenként minden jelenlévő azt kiabálta, hogy Jézust kell szabadon engedni, de a tömeg hangja valahogyan mégiscsak Barabást adta ki...
A másik kissé bonyolultabb. Egy cég időutazások szervezésével foglalkozik, a jelentkezőket pedig alaposan felkészítik előzetesen az útra. A külsejüket is megváltoztatják, nehogy kiríjanak a tömegből és gyorsított alvatanulásos módszerrel megtanítják nekik az ó-arámi nyelvet meg a klasszikus latint. ráadásul megmagyarázzák nekik, hogy bármi lett légyen is a meggyőződésük, az ominózus pillanatban, mikor meghallják a kérdést: "Kit is engedjünk szabadon..." akkor Barabást kell kiáltsanak, mivel "A múltat nem szabad megváltoztatni, mert az beláthatatlan következményekkel járna."
A "szervezett túra" rendben lezajlik, végignézik egészen a Golgota hegyén a végső pillanatig, mikor a templomkárpit meghasad, majd visszatérnek a Városba, hogy diszkréten elvonulhassanak a találkozási pontra, ahonnét visszatérnek a saját korukba. Csak ekkor, Jeruzsálem utcáin tűnik fel nekik, hogy a város valódi lakosai kivétel nélkül otthon maradtak ezen a napon - a jelenvoltak pedig különböző időutazási irodák által oda szervezett turisták voltak mind egy szálig...

Erről jut eszembe a "Ready Player One" legjobb poénja, a "Rubik-kocka" (!!!) alakú Zemeckis-kocka, amit elhajítva öt perccel korábbra megyünk vissza az időben...

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2018.05.29. 11:03:09

Persze a kezdő (és visszatérő) mondat emlékeztet leginkább "A Mester és Margarita" második fejezetére, a belső regényre:

"A tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján, kora reggel Judea prokurátora Poncuius Pilátus, vérvörös bélésű fehér köpenyben, katonás léptekkel megjelent a fedett oszlopcsarnokban, amely Nagy Heródes palotájának két szárnya közt húzódott."

És így tovább.

Persze ha tovább bővítem az asszociációt, akkor belép Füst Milán is, a Hábi-Szádival, melyben Tuszun, a kardkovács (ateista létére) elméjében hosszan elbeszélget Allah-hal.
(Talán csak azért, mert a keleties köntösben is kimondható a neve, míg másutt ez kimondhatatlan, bár leírható tabu.)
Kérdéseket tesz föl, felelősségre is vonja - amire beszélgetőtársa is csak kérdésekkel meg példamesékkel tudnak felelni.
Az egész a "Bűvös doboz" rendszerű (nálunk ismertebb a "Matrjoska-baba" hasonló felépítése) keleti mesefolyamokra emlékeztet, amikből egy szép csokor jelent meg Benedek Elek gyűjtésében a Kék mesekönyv (vagy a Vörös mesekönyv?) lapjain.
EZ az a mese, amiben valaki egyszer csak mesélni kezd, majd ebben a mesében is mesélni kezd valaki, és így tovább, akár nyolc mélységig is. A végén pedig a mesék sorra lezárulnak: minden ládika belezáródik egy korábbi, nagyobb ládikába :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.06.03. 09:27:25

"a Próféta rám nézett, gúnyos mosolyt vetett rám," és azt mondta: "egyszer volt Budán kutyavásár" :-)

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2018.06.05. 03:59:22

@Mormogi Papa: Ha nem sok mindent olvastál még tőle, akkor Borges írásait melegen ajánlom a figyelmedbe.
Érdekes, misztikus, nagyon elgondolkodtató szövegek.
Elektronikus formában ingyen is olvasható számos novellája, például itt:
ftp://staropramen.mokk.bme.hu/Language/Hungarian/Crawl/MEK/mek.oszk.hu/00400/00461/html/borges_a.htm
Ajánlom figyelmedbe „A babilóniai sorsjáték” és „A Főnix szekta” című novellákat. Nekem pedig (a kissé matematikus agyammal) a „Bábeli könyvtár” is nagy kedvencem.

A magam novellája kapcsán egy film, a „Krisztus utolsó megkísértése” is eszünkbe juthat (én csak utólag gondoltam a párhuzamra), ott is megvan ez az idő-visszapörgetés momentum, hogy a zsákutcából visszatáerni az elágazási ponthoz.

Az általad elsőként említett novellát Karinthy írta:
mek.oszk.hu/06800/06821/06821.htm#7

A másodikként említett valóban egy régi Galaktikában szerepelt, annak sajnos én sem tudom a címét és a szerzőjét.

Egy további mű, ami viszont tudatosan az eszemben volt, az Khalil Gibran írása, „A Próféta” – annak a főszereplője/szerzője is egy olyan bölcs, aki se nem Jézus, se nem valamelyik más konkrét vallásalapító, de mégiscsak lehetne bármelyikük...

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2018.06.06. 12:49:55

@Mormogi Papa: A Matrjoska-baba (vagy hagymahéj)-szerűen egymásba rétegződő törtétenekről pedig még eszembe jut a Cloud Atlas (Felhőatlasz).
Sajnos magát a (tényleg szó szerint hagymahéj-felépítésű) könyvet nem olvastam, csak a (szintén zseniális) filmet láttam. A film esetén az egymásra épülő történetek jelenetei egymás mellé vannak vágva, így halad előre párhuzamosan, ide-oda ugrálva, mindegyik cselekményszál.
Mégis jól különválnak a szálak, mert nemcsak különböző korszakokban játszódnak, de raádásul különböző műfajban (történelmi kalandfilm, vígjáték, krimi, sci-fi...) jelennek meg ezek a sztorik, és épülnek végül össze egy egységes történetté.