Az elmúlt két hétben Magyarországon nyaraltunk, ahol csak korlátozott (bár nem nulla...) internethozzáférésem volt.
Mivel az efféle távollétet nem tanácsos közhírré tenni a neten, így előre megírtam pár posztot, amit úgy dátumoztam, hogy a nyaralásom alatt különféle időpontokban pattanjanak elő.
De most újra „itthon” vagyok, élményekkel gazdagon, viszont fáradtan.
Idén – Lea közelgő amerikai útja miatt – csak két hetet tudtunk odahaza tölteni. Ilyenkor (a szülők lakhelyének megfelelően) Esztergom illetve Győr a két alapvető helyszín. Ezen kívül Pesten is töltöttünk pár napot (sok barátunk ott él), a győri hét alatt meg még egy bécsi kirándulásra is sort kerítettünk.
Nekem – őszintén szólva – fárasztó volt ez a sok mászkálás és a sok-sok beszélgetés, ahol nagyjából ugyanazt kell újra és újra elmesélni.
A szokásos 10-20 baráton és családtagon kívül ráadásul volt pár rendhagyó találkozás is. Összefutottam a blogom egyik olvasójával; szüleim szerveztek egy közös ebédet egy általuk kedvelt pappal (vicces látni, hogy fordul a kocka – tízenvalahány éve még ők voltak rosszul az én vallásos buzgalmamtól, most meg ők szerveznek nekem efféle programot); el kellett viselnem egy (hm... lehet, hogy ő is olvassa... szóval fogalmazzunk úgy, hogy sajátságos) nagynénivel való találkozást is.
Bécsben elsősorban egy ékszerkiállítást akartunk megnézni, az OK volt.
Örültem annak, hogy a múzeumban láthattam pár németalföldi festményt, nekem ez volt a legjobb ebben az osztrák kirándulásban.
Egon Schiele képeitől viszont hányok. Nem azért, mintha prűd lennék – aki ismer, tudhatja hogy rólam, hogy egyáltalán nem, sőt – de az ő képei kábé annyira erotikusak a számomra, mint a Bőr- és nemibetegségek című tankönyv itt polcon melettem.
Odahaza (majdnem) mindenki panaszkodott, anyagi nehézségek, munkanélküliség, korrupció, effélék.
A leglátványosabb negatív változást Esztergomban tapasztaltuk. Döbbenetes, mennyire visszaesett, lepusztult ez a város az egy évvel korábbi látogatásunk óta. Erről esetleg írhatnék még majd egy külön posztot is, bár eddig szándékosan kerültem a politikát a blogomon, és nem tudom, érdemes-e megtörni ezt a hagyományt.
Vettünk jó pár könyvet is, ezek egyikéről-másikáról viszont biztos fogok írni.
Szóval így vagyok most, kicsit nyúzottan, és most kezdhetem a nyári helyettesítési köröket a stockholmi rendelőkben. De ez most nem panaszkodás, ez így van rendjén, így akartam.
És még rengeteg szabadságom maradt, ha akarom, idén még utazgathatok, amennyit akarok, de egyelőre nem vágyom sehova...
