Furcsa dolgokat álmodtam össze már megint.
Először is arról, hogy egy ismerősömet (egy jámbor, többgyerekes családanyáról van szó), rábeszélem, hogy próbálja ki, milyen egy (női) prostival. Érdekes módon rá is harap az ötletre. Egy másik ismerősöm (nem mellesleg a blogom szorgalmas olvasója) elmegy érte, hogy elhozza kocsival a helyszínre, mindeközben én a győri városháza előtt nagy számban álldogáló lányokat mustrálgatom, hogy vajon ki felelne meg neki – némelyek egész szépek, mások kevésbé.
A következő álmomban az esztergomi pszichiátriára térek vissza dolgozni – egész szépen felújították, átépítették az osztályt, így viszont nehezen igazodok el benne. Néhány nővér, aki még régről ismer, kedvesen köszönt, de én kimérten, éppen hogy csak válaszolok.
Egy demens öreg nénit, akivel előző nap találkoztam, kellene megkeresnem, hogy megvizsgáljam az osztályra való felvételhez – csak az a kínos, hogy nem tudom a nevét, sőt abban sem vagyok biztos, hogy felismerném.
Fölmegyek az emeletre, a lépcső tetején egy csomó fiatal lány álldogál, de innen nem vezet tovább semmilyen folyosó, nagy üvegfalak zárják el az utat mindkét irányban. Visszamegyek, megtalálom az üvegfalú termet, ahol az öreg nénik vannak, de mégis visszafordulok. Valaki megállít: „Hiszel Jézusban?” Az igenlő válaszom után azt javasolja, hogy üljek be a nénik közé és csak hallgassam őket. Amikor bemegyek, megtudom, hogy egy másik orvos már megvizsgálta a nénit, úgyhogy megnyugszom, nincs további feladatom. Leülök a nénik közé, és csak hallgatom őket.