Pétertől kértem és kaptam kölcsön ezt a könyvet. Figyelmeztetett ugyan, hogy nehéz olvasmány, de nem vettem komolyan. Látatlanul besoroltam a könyvet abba a kategóriába, amit magamban „amerikai beat irodalom” címen tartok nyilván, és amibe nálam (nyilván teljesen pontatlanul) Jack Kerouacon kívül Richard Brautigan és Kurt Vonnegut munkássága is beletartozik, és így, azt hittem, nagy gond nem lehet.

Hát tévedtem.

A könyv a harstadi ingerszegény magányomban is végig velem volt, mégis csak a feléig jutottam el az alatt a két hét alatt.

Piszok nehéz olvasni, egyrészt a nyelvezete, másrészt a mélyen filozófikus vonulata miatt (aminek a keretében ráadásul nem is mindig könnyü kihámozni, hogy mit is ért pontosan bizonyos szavak alatt).

De most mégis szeretnék megosztani Veletek egy elgondolkodtató idézetet a könyvből (a könnyebbek közül...):

„Hegyekről, hágókról és a köztük történő mindenfélékről nemcsak a zen irodalmában olvasni, hanem minden nagyobb vallás legendáiban. A földrajzi hegységből természetes az allegória útja a lelki hegységig, amelyet minden léleknek le kell gyűrnie, hogy céljához jusson. Mint hátunk mögött a völgylakók, a legtöbb ember lenn él a lelki hegyek alján, és látja bár mindéletében, soha nekik nem vág. Inkább meghallgaja a visszatérő utazók történeteiet, és megtakarítja az inszkasztó fáradságot. Mások nekivágnak, de csakis tapasztalt kalauzok vezetésével a legjobban kijárt és legkevésbé veszedelmes ösvényeken. Ismét mások, akik sem nem tapasztaltak, sem nem bíznak kalauzokban, a maguk ösvényét próbálnák kitaposni. Sikerrel kevesen járnak közülük, azonban olykor az akarat, a szerencse és a kegyelem megsegíti őket. S ha már benn vannak a hegyek közt, ráébrednek, hogy a lehetséges utak közt nincs se egyedül üdvözítő, se kivált ajánlatos. A hegyen át annyi út vezet, ahány lélek nekivág.”