A jelenlegi pápa igen izgalmas címert alakított ki magának, annak idején rögtön megnyerte a tetszésemet, sőt, kifejezett lelkesedéssel fogadtam. Akkoriban persze még nem írtam blogot, így megelégedtem azzal, hogy kitegyem ezt a címert a munkahelyi számítógépemre háttérképnek. Aztán volt, aki azt hitte, hogy ez valami szabadkőműves szimbólum – ami, tekintettel a szerteágazó érdeklődésemre, nem is lett volna teljesen elképzelhetetlen.

A címerpajzsban látható szimbólumok is érdekesek, bár nem különösebben forradalmiak, ezek már Joseph Ratzinger korábbi, bíborosi címerében is szerepeltek:
A mór fej és Szent Korbinián medvéje alapvetően a bajorországi Freising városához kapcsolódnak, a pápa származására utalva (bár ha akarjuk, a medvébe beleláthatjuk azt is, hogy a pápa is úgy akarja hordozni a terhét, mint a maci a hátán lévő csomagot), míg a kagyló utalhat Szent Ágostonra, Szent Jakabra, illetve a zarándoklatra úgy általában.
A mezők ívelt vonallal való elválasztása szokatlan elem, de egyházi címereknél előfordul (elvileg egyébként itt arról van szó, hogy a piros címerre egy sárga köpeny borul), bár tudtommal eddig pápai címerben még nem láthattuk ezt a dizájnt.

Az igazán izgalmas és eredeti dolgok a pajzson kívül vannak.
A pápai címer sisakdísze mindig is a tiara, a pápai hármas korona volt – még azután is, hogy a pápák az utóbbi időben nem használták ténylegesen a koronát.
XVI. Benedek volt az első, aki lecserélte a címerben a tiarát püspöksüvegre – a hármasságra most a süvegen végigfutó három csík utal.
Számomra ez azt üzeni, hogy a pápa nem az uralkodói szerepét akarja hangsúlyozni, hanem a püspökök közösségének fontosságát.
Célzott erre interjúkban is, illetve a jelmondata (cooperatores veritatis = az igazság munkatársai) szintén erre utal.
Ebbe az irányba mutat a másik címertani újítása is, a címerpajzs alatt látható pallium (az a fehér szalag keresztekkel). Ez egy rituális ruhadarab, ami szintén püspöki (tehát nem specifikusan pápai) szimbólum.

Ezek mellesleg annyira forradalmi újítások, hogy egyesek szerint – hiába ő a pápa és hiába saját a címer – egyszerűen nem volt joga hozzájuk. Így aztán például a svájci gárda zászlaján el is hagyták ezeket.

Na, szóval ezek után egy nyitott, (a lehetőségekhez képest) demokratikus pápát vártam a címer alapján.
Nem vagyok benne biztos, hogy ezt maradéktalanul megvalósult. Gyanítom, az őszinte szándék megvolt.
A mostani lemondása – amit rokonszenves, bátor lépésnek tartok – mindenesetre ebbe az irányba mutat: nem ragaszkodik a címhez és a hatalomhoz a legvégsőkig, hanem ő is (mint a többi püspök) nyugalomba vonul, amikor eljön az ideje.

Benedek pápától még az volt számomra kifejezetten rokonszenves (és ezt is lehetett előre sejteni az megválasztása előtt adott interjúk alapján), hogy törekedett a szertartások szépségére, valamint arra, hogy megőrizze ezek sokféleségét, autentikus sokszínűségét: Ő tette (újra) lehetővé a tridenti mise szélesebb körű használatát; ő bíztatta arra a görögkatolikusokat (és egyéb egyesült keletieket), hogy „tisztítsák meg” a szertartásaikat a rárakódott latin elemektől, és kövessék híven az orthodox liturgikus hagyományt; ő engedte meg a katolikus egyházba áttért anglikánoknak, hogy katolikusként is megtartsák az anglikán rendet (beleértve a nős férfiak pappá szentelhetőségét is).

A magam részéről kedveltem ezt a pápát. A dedikált képe ki is van rakva a szobámban.
Ez vele töltött hét és fél év gyorsan elrepült, olybá tűnik, mint ha csak egy-két év lett volna.

Nyugalmas pihenést, hosszú életet kívánok a visszavonulás utánra!