Tegnap este színházba mentünk mind a négyen, mivel (többek között) ezt kapta a család Jucustól karácsonyi ajándékként.
A Dramaten állította színpadra Bulgakov regényét.

Valaha olvastam a könyvet, de csak nagyon-nagyon homályos emlékeim voltak a dologról, annyi rémlett csak, hogy az ördög egy macska társaságában megérkezik Moszkvába, és ott mindenféle dolgokat csinál. Jucus is hasonlóképp volt ezzel.
Nem baj, úgy döntöttünk, hogy nem kezdünk bele különösebb előtanulmányokba, reméltük, hogy az esetleges nyelvi nehézségek és rendezői csavarok ellenére is érteni fogjuk a darabot.
Így is lett, érthető, követhető volt a darab, az alapmű minden szürrealitásával együtt is.
Aztán ahogy ment a darab, egyre több minden ugrott be, hogy ja persze, tényleg, ez így volt a könyvben is.
De a lányok is minden további nélkül tudták követni a cselekményt, noha ők nem olvasták a könyvet – és sohasem tapasztalták meg személyesen ezt a szocialista életérzést, ami a mű alaphangulatát adja.

Nagy pozitívum volt, hogy a macskát játszó színész nem viselt farkat és bajszot, két lábon járt – ugyanakkor a játékának köszönhetően mégis egyértelmű volt, hogy ő valamiképpen nem csak egy ember (vagyis ördög...), hanem macska (is).

Pedig mindnyájunknak az ördögi csapat tagjai voltak a legszimpatikusabbak, főleg a „kórusvezető” (Fagót) és a macska.

Nekem még személyes kedvencem volt a doktornő a pszichiátrán – epizódszerep, de érdekes ellentétek feszülnek benne: Szemlátomást legalább olyan beteg ő is, mint a páciensei, emberekkel foglalkozik, de ugyanakkor fél az emberektől, süt róla a szexuális kielégületlenség, és valaha talán többre volt hivatott, mint hogy ebben a bolondokházában dolgozzon.
Az, hogy ugyanez a színésznő játssza az egyik nyomozót is, a színésztakarékosságon túl egy utalás lehet a szovjet időkben működött „politikai pszichiátriára” is.

Kicsit fura volt viszont, hogy a Mester is nő ebben a darabban. Először az is felmerült bennem, hogy férfi, csak éppen női színész játssza a szerepet (annál is inkább, mert Jézust is ugyanez a színésznő játszotta), de nem, a személyes névmás (hon) használata alapján kiderült, hogy a történet szerint is nőről van szó. Így tehát ebben a rendezésben a Mester és Margarita kapcsolata egy leszbikus szerelemről szól. A svéd színháztól nem idegen egyébként az ilyesféle gender-csere, volt már itt női Hamlet is.

Elmondhatjuk még, hogy a szünetben Ingmar Bergannal vacsoráztunk – ugyanis közvetlenül az asztalunk mellett egy őt ábrázoló festmény lógott a falon, mintha ő is ott ülne velünk. Ha valaki nem tudná: Bergman a filmeken kívül színházi darabokat is rendezett, méghozzá pont itt, a Dramaten-ben.

Apropó Bergman – hamarosan az ő képe fogja díszíteni a 200-koronás bankót. Nem tudom, van-e bárhol másutt a világon olyan filmrendező, aki fölkerült egy papírpénzre.

Szóval, a Svédországban lakó olvasóimnak jó szívvel ajánlom a darabot, a másutt élőknek pedig azt javaslom, hogy vegyétek elő újra Bulgakov könyvét, biztos ti is nagyon régen olvastátok már, és érdemes felfrissíteni az élményt.

Kedvcsinálóul egy idézet.

– Minden beteljesült, igaz–e? – folytatta Woland, a fej szemébe nézve. – A fejét egy nő vágta le, az ülést nem tartották meg, és a lakásában lakom. Mindez tény. A tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon. Most azonban a távolabbi jövő érdekel bennünket, nem a beteljesült tények. Ön mindig lelkes terjesztője volt annak az elméletnek, hogy a fő levágásával az élet megszűnik, az ember hamuvá válik, és a nemlétbe távozik. Nagy örömömre szolgál, hogy itt, vendégeim jelenlétében, noha ők, mármint a vendégeim, egészen más elmélet igazolására szolgálnak, közölhetem önnel: elmélete szellemes és egyúttal helytálló. Egyébként egyik elmélet sem különb a másiknál, és nem is rosszabb. Van olyan felfogás is, miszerint mindenkinek az ő hite adatik. Hadd legyen így! Ön a nemlétbe távozik, én pedig örömmel iszom a létre, az életre, abból a serlegből, amellyé az ön koponyája változik!