Nem az a baj, hogy meg voltam (vagy inkább: vagyok) fázva – a betegség az élet velejárója, az efféle apróbb fertőzések meg talán még erősítik is az immunrendszert.

Nem az a baj, hogy pár napig itthon kellett feküdnöm, egy elég passzív létállapotban, olvasva, meg valami gagyi autóversenyes játékot pötyögtetve – egyszer találkoztam egy eszmefuttatással arról (elsőre úgy rémlett, hogy a Szaturnusz misztériuma című könyvben, de aztán rákeresve erre a kifejezésre már némileg elbizonytalanodtam), hogy az embernek, testnek és léleknek, szüksége van a sötétség, a passzivitás, a magány időszakára is, és ha magunktól ezt nem teremtjük meg, hát a szervezetünk betegség képében gondoskodik arról, hogy részünk legyen benne.

Nem az a baj, hogy ettől összetorlódtak a betegeim a jövő héten – illetve nekik nyilván bosszúság, hogy pár nappal később találkozhatnak csak velem, de ezen ők is, én is túl fogjuk tenni magunkat, szorgalmas munkával le tudom dolgozni az elmaradást

Nem az a baj, hogy a karácsony, újév környékén minden munkanapon végig dolgoztam, amíg Roger kollégám szabadságot vett ki – két-három hétig el bírom vinni egyedül is a rendelőt.

Nem az a baj, hogy ő ezalatt Ghánába ment nyaralni – kicsit frusztráló volt ugyan számomra a tudat, hogy ennyivel egzotikusabb helyen van, mint én, de hát illik is ez a program az ő kalandor, világjáró stílusához.

A baj ott kezdődik, hogy ott Ghánában sikerült szegény Rogernek valami egész komoly betegséget összeszedni.
Most már egy hete fekszik a Karolinskán, vénás antibiotikumkezelést kap, az állapota meg (a másod-harmadkézből kapott hírek tanúsága szerint) inkább romlik, semmint javulna.
Most már úgy szól az információ, hogy januárban semmiképp se számítsunk rá.
Na hát ez az, ami baj; ez pedig a többi olyan tényezővel együtt, ami önmagában nem (lenne) baj, a szegény kis pici rendelőnket komoly krízisbe hozza.

Ma gyorsan be is mentem dolgozni. A betegeink egy részét sikerült egy gyors döntéssel egy másik rendelőbe irányítani, de ez még nem old meg minden problémát.
Így is kéne egy helyettesítő orvos, de még nem egyértelmű, hogy lesz-e ebből valami.

De végül is nem baj – a krízishelyzetekben érzem magamat igazán elememben.