Mióta hazaértünk Thaiföldről, a lányaim rátértek a koreai popzene élvezetére.
Tagadják az ok-okozati összefüggést, de számomra szembetűnő az időbeli egybeesés (miközben persze teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a „post hoc ergo propter hoc” nem bizonyíték semmire).
Teljes komolysággal és érdeklődéssel hallgatják ezeket a számokat, és - ahogy rajongókhoz illik - tisztában vannak a koreai sztárjaik magánéletével, próbálják a koreai nyelv alapjait elsajátítani (nem sok sikerrel...), élvezettel nézik a Youtube-on a videókat, ahol az illető srácok interjúkat adnak, vagy valami óvodában tanítgatják a kisgyereket mindefélére.
Az én avatatlan fülemnek ez a zene nem sokban tér el attól, amit korábban hallhattam a lányaim szobájából, a látványvilág viszont mintha némleg sajátos lenne. A nyelv meg különösen.
Sejteni, érezni vélem a cool faktort abban, hogy efféle zenét hallgatnak, bár Lea szerint a weird szó írja le pontosabban a helyzetet...
