Belegondoltam, hogy az utóbbi pár évben legalább háromszor szinte szóról szóra megismétlődött ugyanaz a rejtélyes, elgondolkodtató forgatókönyv:
Levelezésbe kezdek egy (jellemzően fiatal, bájos és egyedülálló...) lánnyal. A levelek egyre hosszabbak lesznek és egyre mélyebb témákat érintenek, egy idő után pedig (a logikusnak és talán kívánatosnak is tekinthető erotikus témák helyett) irodalomról kezdünk el csevegni. Ezt követően nem sokkal pedig teljesen váratlanul végleg megszakad a levelezés. Leginkább azért, mert én hagyom abba.
Egy hónapja sincs a legutóbbi ilyen történetnek.
Blogoknak köszönhetően ismerkedtem meg egy kedves lánnyal; eleinte nagyon ígéretesnek tűnt a levelezés, lelkesen, magas hőfokon váltottunk üzeneteket.
A csaj az első e-mailek egyikében említette Jostein Gaarder: A narancsos lány című könyvét. Rögtön meg is rendeltem postán, de mire megérkezett, a lány (nem a narancsos, hanem a blogos) már nem volt sehol.
Úgyhogy most mi is inkább a könyvre koncentráljunk.
Ez a norvég szerző a Sofie világa című műve révén lett világhírű – őszintén szólva a magam részéről nem is ismertem egyéb alkotásait, pedig van egy pár, ráadásul némelyiket szintén lefordították jópár nyelvre.
Amikor tehát fölvetődött ez a könyv, körülnéztem, hogy tudnám beszerezni. Magyar fordításban létezik, de egy kicsit nyűgös dolog (meg pluszköltséget is jelent) „otthonról” rendelni könyvet.
Svédre érdekes módon nem fordították le, van ugyan egy azonos című svéd könyv, ami a nők életének sanyarúságait ecseteli a száz évvel ezelőtti társadalomban (akkoriban állítólag a „narancsos lány” a prostituáltak eufemisztikus megnevezése volt errefelé), de ezt most inkább kihagytam.
Viszont belegondoltam, hogy talán az lesz a legjobb, ha eredetiben, norvégul olvasom el a könyvet.
Sokmindent olvastam már norvégul (kórrajzokat dögivel, de újságokat és törvényszövegeket is), könyvet viszont még nem sikerül kiolvasni. Kettőbe ugyan belekezdtem, de csak mérsékelt sikerrel jártam (majd esetleg azokról is mesélek, ha egyszer mégiscsak sikerül átrágni magamat rajtuk).
Szóval a norvég eredetit (Appelsinpiken) meg lehetett rendelni az egyik svéd online könyváruháznál, úgyhogy pár napon belül (ámde a flörtölés szemszögéből tekintve mégis túl későn) a kezemben is volt a könyv.
Normális, könnyen olvasható, modern norvégsággal van írva, úgyhogy nem jelentett komoly gondot elolvasni. Szótár persze azért kellett hozzá.
Érdekes, szép, romantikus és filozófikus műről van szó.
Élet értelme, az univerzum rejtélyei, ilyesmi.
Az alaphelyzet úgy néz ki, hogy adott egy 15 éves srác, akinek az apja 11 éve meghalt, most pedig előkerül egy levél, amit annak idején az apja írt neki, pont azzal a szándékkal, hogy nagyjából ilyen életkorban (a gyerekkor és a felnőttkor határán) jusson el a fiúhoz.
A levél (nagyobb részt, de nem kizárólag) egy rejtélyes, romantikus történetet mesél el az apa „korábbi” életéből: Hogyan fut össze – látszólag véletlenül – újra meg újra Oslo különböző pontjain (meg később másutt...) egy titokzatos lánnyal, amely találkozásokban a narancs valamiképp mindig egy közös elem. Fura dolgok hangzanak el, furcsa asszociációk merülnek fel, a lány viselkedése is érthetetlen.
A történetet az apa is rejtélyként, rejtvényként tárja a fia elé.
A magam részéről fogalmam sem volt, hogy lehet racionális magyarázatot találni a történtekre, hajlottam az olyan megoldásra, hogy a lány valami földönkívüli vagy időutazó (bár az előbbi lehetőséget az apa is fölveti, majd el is veti a levelében). A szerző ismeretében még akár azt is el tudtam volna képzelni, hogy a végén kiderül, hogy csak a Narancslány létezik a valóságban, és ő találta ki a fiút is meg az apát is.
Aztán persze amikor később kiderült, hogy hogy áll össze a történet, akkor a fejemet fogtam, hogy hát persze, nyilvánvaló, miért is nem gondoltam erre...
A történetről többet most nem is mesélek.
Tehát romatikus könyv: Kulcsmomentum a szerelem és a halál.
A nagy kérdés, hogy részt akarunk-e venni az élet kalandjában, ha közben kérlelhetetlenül ott leselkedik a halál, ami ráadásul a legalkalmatlanabb pillatban is érkezhet.
És ha mégiscsak igent mondunk erre a kalandra, a kegyetlen szabályaival együtt, akkor miben is áll maga a kaland – mi az, ami igazán fontos az életben?
Szép könyv, kifejezetten elolvasásra ajánlom.
A közvetlen családomnak a norvég változatot tervezem odaadni (kíváncsi leszek, hogy boldogulnak), de minden más olvasómnak is ajánlom – hiszen, mint említettem, létezik magyarul is.
