Az elmúlt hetekben Magyarországon nyaraltunk – a korábbi évek gyakorlatától eltérően azonban nem rohantunk körbe-körbe az országban, meglátogatni a családot és a barátokat, hanem jobbára Tihanyban voltunk (egy nagyon hangulatos, bár az állandóan jelenlévő tulaj által némiképp túlkontrollált apartmanban), és az ismerősök jöhettek oda meglátogatni minket.
Ez a modell nagyon jól bevált, vélhetőleg a jövőben is valami hasonlóban fogunk gondolkodni.

A Pokémon Go pont a mi tihanyi tartózkodásunk alatt lett elérhető itt Európában.
A Balaton partján ülve olvashattam, ahogy a geocaching-fórumokon heves viták zajlanak a kérdésről. Egy barátom is írta, hogy érdekes lehet a számomra a játék, én is kinéztem magamnak – de mint kiderült, folyamatos netes kapcsolat kell hozzá, így Magyarországon nem igazán tudtam belevágni (annyi pénzt azért nem szántam rá, hogy a svéd mobilommal a magyar netet használjam).

Svédországba érkezvén azonban rögtön nekikezdtem a dolognak.
Érdekes, kellemes meglepetések fogadtak.
Először is, rögtön a saját házunk kapuja is egy Pokéstop.

A geocachingtől eltérően itt jópár találatra szert lehet tenni akár a metrón ülve is, de például a rendelőben, az íróasztalomon is ült egy zsebveréb:

De még érdekesebb meglepetés ért délután.
Szintén még Tihanyban olvashattam a panaszokat, hogy az általam kihelyezett geocache-ben betelt a füzetecske, ahová a megtalálók felírhatják a nevüket.
Így aztán munka után elmentem abba a kórházba, aminek az udvarán elrejtettem a dobozt (egyúttal persze most már pokémonokra is vadászva).
És azt vettem észre, hogy az a „toronyóra”, ami egy én ládámat rejti, egyúttal Pokéstop is.
Hát így érnek össze a játékok.

Majd miután épp végeztem a cserével, még ott az óra mellett odajött hozzám egy fiatal srác, és elkezdte nekem magyarázni, hogy itt ebben a kórházban nagyszerű ápolók és orvosok vannak ám.
Azt hittem először, hogy arra utal, nem vagyok egészen normális a pokémonozásommal, és inkább kezeltessem magamat.
De nem, mint kiderült, ő tényleg nagyon meg van elégedve a kórházzal, és lelkesen mesélte, hogy az egyik osztályon milyen rendes volt a főorvos, hogy időt szánt rá, és meghallgatta őt, és hogy ilyennek kellene lennie az összes orvosnak.
Úgyhogy én is meghallgattam őt, és nem sütöttem el azt a poént, hogy aki éppen most hallgatja őt, az civilben szintén egy pszichiáter főorvos – csak éppen most pokémonokat gyűjt és geoládákat reparál...