Kezdek saját tapasztalatból is ráérezni a cselekedetek és a hangulat egymástól való kölcsönös függésére:
Azaz a dolognak az csak az egyik oldala, hogy ha rossz a hangulatom, akkor nincs kedvem semmit sem csinálni, ha meg jó, akkor van – mert van egy olyan korreláció is, hogy ha nem csinálok semmit (pl. egész hétvégén), akkor magától a passzivitástól is deprimált leszek, míg ha mindenfélékkel foglalatoskodom, akkor legalábbis van esély a javulásra.
A hétvége vegyesen indult:
Pénteken azt tapasztaltam, hogy a telefonom három nap szárítás után sem működőképes – úgyhogy kilenc év (!) hűséges szolgálat után valószínűleg végső búcsút kell vennem a kedves 3310-esemtől.
Sikerült lokalizálnom az elveszett sapkámat (a 020-as taxi központi irodájában található). Pénteken munka után el is mentem érte (messze északon, és az ottani a metrómegállótól még további tíz perces gyalogútra van a helyszín – mintha mondjuk Újpestnek egy kevéssé rokonszenves szögletében lenne). Mire odaértem, 16.10 volt, az iroda tökéletesen kihalt volt – mint kiderült, pénteken 16.00-kor zárnak. Gondolkodtam rajta, hogy cserébe legalább az ajtó elé kirakott süteményeikből (a cédula szerint 10 korona darabja) lopok egyet-kettőt, de végül letettem róla.
Szintén pénteken megnéztem egy újabb BSG részt, viszont amikor ennek a résznek utánaolvastam a Battlestar Wiki-n, akkor abból egy szereplőről idő előtt megtudtam, hogy cylon. Ez felbosszantott.
Jucus mostanában feltűnően kedves hozzám – ez viszont kifejezetten jól esik.
Szombaton korán kelve egy újabb BSG epizóddal kezdtem a napot.
Napközben pedig megnéztem a „World Invasion: Battle Los Angeles” című filmet (szokatlan módon Magyarországon is „A Föld inváziója – Csata: Los Angeles” néven futott, és nem találtak ki helyette valami légből kapott hülyeséget (lásd az olyan elrettentő példákat, mint pl. Star Trek = Űrszekerek; Doctor Who = Ki vagy, Doki?; Balttlestar Galactica = Csillagközi romboló).
Na, akárhogy is, ez egy annyira rossz film, hogy nem is írok róla külön posztot, csak itt jelzem, hogy ne nézze meg senki, mert nem érdemes.
Szombaton délután átmentünk Anikóékhoz, megnézni a nagyon aranyos kisbabájukat.
Este pedig megnéztünk egy újabb részt az „In Treatment”-ből (ez egy pszichoterápiás tévésorozat, annak idején azt hittem, hogy csak engem fog érdekelni, de családos program lett belőle, mindig mind a négyen leülünk elé).
Vasárnap megint egy újabb BSG résszel indítottam a napot.
Aztán virágvasárnapi mise, elvileg körmenettel – de alaposan elkéstünk, így számunkra most körmenet nélkül volt.
Utána elmentünk a Hellasgårdenbe, ebédelni meg sétálni az Északon élünk blog gazdájának és az ő családjának a társaságában.
Majd hazasétáltunk (újabb egy órás gyaloglás), és már jött is Jutka, hogy az addiktológia alapjairól, valamint második legkedvesebb témámról, a svéd nyelvről beszélgessünk.
Az ő őszinte lelkesedése és érdeklődése mindig inspirálóan hat rám.
Este még megnéztük, hogy most tényleg rendkívül nagy(nak látszik) a Hold.
Úgyhogy összeségében ez egy viszonylag jó hétvége volt, a gyenge indulás ellenére is.