Ha nem vagy boldog, mást sem tudsz boldoggá tenni.

A hétvégén néztük meg Jucussal ezt a nagyon szép dán filmet (érdekes, hogy míg a svéd filmekkel némileg vegyes tapasztalataink vannak, addig sok szép, érdekes dán filmet láttunk már, mint például a Babette lakomája, a blogon is említett Melankólia, vagy néhány dogma-film).

A történet a XX. század legelején játszódik.
Valós eseményeken alapul.
Marie Krøyer kora leghíresebb dán festőjének (őt a filmben Sørennek szólítják, de a Wikipedia szerint Peder Severin Krøyernek hívták) volt a felesége, maga is festett (volna), de ebben a kérdésben (legalábbis a film szerint) finoman szólva nem kapott támogatást a férjétől.

A film szerint alapvetően szeretik is egymást, de a férfi pszichés betegsége (skizofrénia?) és impotenciája komoly teher a nőnek.
Keresi a saját útját, a gyerekét is védené, bejön egy szerelmi szál, effélék.

Az az érdekes, hogy bár történnek szomorú dolgok, de tulajdonképpen senki sem igazán rosszindulatú:
- A férj nem akar rosszat, csak annyira el van telve a saját nagyszerűségétől, hogy nem veszi észre, hogy a körülötte élő emberek nem csak nagyszerű festménytémák, hanem egyben érző lények is; a maga módján még szereti is a feleségét;
- Marie nehéz választások elé kerül, ahol nincs igazán jó döntés, nem csoda hát, hogy nem mindig mindig sülnek el igazán jól a dolgok;
- Még az ügyvédet sem látom negatív figurának, a maga keretei között szinte korrekt. Föl lehetne persze úgy is fogni, hogy ő testesíti meg a nőket elnyomó konzervatív társadalmat, de végül is gyakorlatilag nem tesz konkrétan semmit, csak elmondja (vélhetően a valóságnak megfelelően), hogy a híres és gazdag festővel szemben nem sok esélye lenne bármiféle jogi akciónak...

Nem akarom elmesélni a történetet, már csak azért sem, mert nincs is különösebben sok történet, inkább vívódások, rágódások, eleinte jónak tűnő döntések meg kétes következmények vannak. Szenvedés és dráma, nincs happy end, de nincs tragikus összeomlás sem, inkább csak olyan konfliktusok és a megoldások, amikhez hasonlókon mi is átmegyünk.
Szép a film, szép tájakkal, szép belső terekkel, gyönyörű ruhákkal (Jucus szerint az lett volna a csodálatos, ha az ékszereket is hasonlóan kidolgozzák); rokonszenves, erős szereplőkkel, akikkel azonosulhatunk (a magam részéről talán a festő helyzetébe tudtam leginább beleélni magam).

A hatévesforma kislányt játszó színész valami zseniális! Apró mimikával pontosan ábrázolja a gyerekben zajló belső ellentmondásokat, csendes szenvedést. Fel sem foghatom, hogy lehet valaki ennyi idősen ennyire tehetséges.

Remélem, hamarosan Magyarországon is kijön a film, mindenkinek melegen ajánlom!!