Már vagy két hete nem írtam a blogomra.
Kicsit rossz is a lelkiismeretem emiatt, elképzelem a lelkes olvasóimat, amint nap mint nap (vagy ritkábban, de akkor is...) rákattintanak a blogomra, aztán nem találnak itt semmi új olvasnivalót.
Nem hivatkozom az összesűrűsödött munkára, sok tennivalóra, rossz hangulatra (bár akár tehetném is) – egyszerűen csak arról van szó, hogy jobbára akkor írok, ha eszembe jut valami érdekes, és úgy érzem, hogy sikerült is elég jól megfogalmazni a gondolataimat.
Mostanában gondolkodtam ugyan pár poszton (a brit zászlóról, a táskám szokványos tartalmáról, valamint Frank Schätzing Limit című könyvéről), némelyiknek még a megírásába is belekezdtem, de végül egyik sem ütötte meg a mércét, hogy kész és élesített poszttá váljék (bár ez még nem zárja ki, hogy később esetleg mégis beérik a dolog).
És úgy vagyok, hogy nem akarok csak azért írni, hogy legyen valami az oldalon.
Hát így.
De most, a jövő héten szabadságon leszek – nem megyek sehova, az áprilisi alkalomhoz hasonlóan egyszerűen csak itthon leszek, sétálok, pihenek; de ezúttal nem akutan jelentettem beteget, hanem előre tervezetten vettem ki pár szabadnapot.
Van hát esély rá (bár ez most nem ígéret), hogy lesz időm, és lesz is miről írni...
