Van (vagy legalábbis volt) egy visszatérő rémálmom – tudomásom szerint másoknál sem ritka a hasonló motívum.
Ebben az álomban először belekezdek egy egyetemi félévbe, és lelkesen elhatározom, hogy most rendszeresen, szorgalmasan fogok tanulni év közben.
Aztán ugrik a történet jópár hónapot, és én rádöbbenek, hogy még az előadásokra sem jártam be, és főleg nem olvastam semmit sem a tananyagból – a vizsgák pedig mindjárt itt vannak.
Nyomasztó érzés.
Nem állítom, hogy hasonló nem fordult elő velem annak idején a valóságban is. :-)

Szóval, mint korábban futólag említettem, most augusztusban elkezdtem egy pszichoterápiás képzést.
Tartottam is egy kicsit tőle, hogy ez a rémálom most valósággá fog válni, de nem így lett.
Hétfőnként van a képzés, minden héten, a tanulnivaló pedig hetes bontásban van feladva a számunkra.
Így aztán nincs alkalom lazsálni, el kell szorgosan olvasnom hétről-hétre az aktuális 60-100 oldalt.
Ez elvileg nem is lenne olyan sok, csak most így heti négy munkanap alatt kell gyakorlatilag ugyanazt a munkát elvégeznem a rendelőben, amire eddig öt napom volt, szóval nem marad sok üresjárat napközben, így tanulni leginkább csak esténként tudok, odahaza.

Nem panaszképp mondom mindezt, sőt kifejezetten jót tesz nekem, hogy mindig van valami tennivalóm – csak ez egyben azt is jelenti, hogy jóval kevesebb időm és energiám marad például a blogírásra.

Pár érdekesség a képzéssel kapcsolatban:
1. A képzőhely neve S:t Lukas, azaz Szent Lukács.
Ugyanígy hívták azt a franciaországi kolostort is, ahol annak idején egy fél évig laktam, és ahol az egykor egykori szerezetesközösségem folytatott pszichoterápiás jellegű kezeléseket és nyújtott valamelyes képzést is – mindaddig, míg magasabb egyházi körökből szépen le nem állították az egészet a vallás és a pszichológia némiképp áltudományos összemosása miatt.

2. Erről az iskoláról annak idején Esztertől hallottam először, ő járt ide pár évvel ezelőtt – most tehát paradox módon én lépek az ifjú (egykori) pártfogoltam nyomába.

3. Az iskola épülete egykor egy tengerészeti iskolának (Navigationsskolan) adott otthont.
Ennek nyomaként az épület tornyán egy (állítólag üzemben is lévő) időgolyó található: Ez úgy működik, hogy 12.55-kor felhúzzák a golyót az árboc tetejére, majd pontban 13.00-kor leejtik. Egykor ehhez igazíthatták a hajósok az óráikat – a pontos időmérésre pedig azért volt szükség a fedélzeten, hogy később pontosan meg tudják határozni a helyzetüket (konkrétan az adott földrajzi hosszúságot).