A héten a végére értem a Battlestar Galactica harmadik szezonjának (talán már említettem, hogy szándékosan visszafogom magamat, és egy nap legfeljebb egy részt nézek meg).
Igen érdekes volt, egyre inkább tetszik a sorozat, szinte sajnálom, hogy már csak egy szezon van hátra (a hátralévő ugyanis „a negyedik és utolsó szezon”-ként hirdeti magát). Némi vígaszt jelenthet viszont, hogy elkészült (és remélhetőleg hamarosan DVD-n is kapható lesz) a Caprica sorozat, ami tulajdonképpen a BSG előzménye (50-60 évvel korábbi eseményeket mesél el).
Szóval, nekem a BSG 3 is nagyon bejött. Az első néhány résztől eltekintve nem sok action van benne, sokkal inkább lélektani, erkölcsi, politikai, metafizikai kérdéseket feszeget:
Házastársi hűség vs. szerelem.
Hagyományok, vallás vs. tudomány.
Rasszizmus.
Mennyire hibás (és meddig számonkérhető az) az, aki együttműködik egy elnyomó rendszerrel?
Meddig és hogyan lehet tisztogatni, számonkérni egy „rendszerváltás” után?
Mi a fontosabb: a jogi formák tisztességes betartása, vagy egy (ezrek halálért felelős) ember megbüntetése?
Mit érezhet a gyereke iránt az a nő, akit erőszakkal tettek anyává?
Hogy befolyásolja a házasságot, ha az egyik (katonai) elöljárója a másiknak?
Mit tegyen a jó katona, ha arra kap parancsot, hogy (élete kockáztatásával) mentse meg a férje szeretőjét?
Hogy neveljünk gyereket, ha mindkét szülőnek fontos beosztása (és rengeteg munkája) van egy csatahajón?
Mi van az élet és a halál között?
Mit kezdjünk a halott családtagjaink emlékével, ha szembesülnünk kell vele, hogy korántsem voltak annyira jók, mint a magunkban róluk őrzött kép?
Izgalmas kérdés mindahány.
Időnként hosszabb-rövidebb jelenetek villannak be korábbi időkből (az előző szezon idejéből, vagy a sorozat indulása előttről), amiből pár szereplő viselkedése így utólag érthetőbbé válik.
Szóval ez egy efféle szezon. Maga a cselekmény vezérszála nem halad sokat előre, de sokat megtudunk a szereplőkről, mostanra gyarkorlatilag mindenki (még az is, aki korábban viszonylag ellenszenves volt), szerethetőkké vált.
Olyannyira, hogy egyik-másik ember (vagy cylon...) halálát szó szerint megsirattam, amin persze Jucus (aki sajnálatos módon nem nézi velem a Battlestar Galacticát) csak mosolygott. Pedig egyre inkább meg vagyok róla győződve, hogy neki is tetszene ez a sorozat, ha nézné.
Na, mindegy, úgyis szándékomban áll majd visszanézni az egészet, miután a végére értem – majd akkor talán csatlakozik hozzám.
