A churros fogalmával (meg magával az étellel) kicsit paradox módon Koreában találkoztam először, egy utcai árusnál, ahol a szemünk láttára töltötték bele a csőbe a finomságot.
Ez alighanem akkor történt, amikor Annát látogattuk meg Szöulban.
Aztán később hírét vettem annak, hogy Stockholmban megnyílt Churro House néven egy cukrászda/kávézó, a névnek megfelelően elsősorban a churrosra koncentrálva.
Anna is lelkesen mesélt róla, másoktól is csupa jót hallottam erről a helyről.
Szerettem volna egyszer eljutni ide, de hát Jucussal nem lehet ilyen édességes helyekre menni, egyedül meg nem annyira vicces program csak úgy beülni valahova.
Vártam valami különleges alkalomra, hogy elhívhassak valakit.
A hosszútávú „to do” listámra is felkerült: Churro House (Tegnérgatan).
(Itt most tényleg, konkrétan, egy papírra írt listára kell gondolni, ahova gondosan feljegyzem, hogy mi mindent szeretnék majd megcsinálni valamikor az életben.)
Anna hívott is egyszer (érdekes, hogy ez a churros-téma mennyire az ő személyéhez látszik kapcsolódni), hogy menjünk el együtt, de akkor éppen valahogy fáradt voltam, nem volt kedvem.
Majd egyszer, egy különleges alkalommal.
Aztán jött a pandémia. Itt Svédországban ugyan nem voltak kötelező lezárások, de a magam részéről nem akartam/akarok nyilvános helyekre beülni a covid idején.
Főleg nem olyan helyre, ahol adott esetben egymás szószába tunkoljuk a megrágott rudacskáinkat.
Na, de majd a pandémia után, akkor aztán tényleg elmegyek végre valakivel a Chorro House-ba!
Aztán a minap rákerestem a neten, és azt láttam, hogy a hely bezárt. Végleg.
Ezek szerint túl sokan gondolkodtak hozzám hasonlóan, és ez a hely sem élte túl a járványt.
A nyilvánvaló tanulság a történetből:
Ha el akarsz menni churrost enni, akkor menjél!
Akkor meg aztán főleg, ha a lányod invitál.
Ne várj az alkalmasabb időkre – most van az alkalmas idő.