Tegnap este annyit lehetett tudni, hogy Oslo belvárosában, a kormányzati negyedben felrobbant egy bomba, majd kicsit később a szociáldemokrata párt ifjúsági tagozatának a nyári táborában valaki elkezdett lövöldözni, sok fiatalt megölve.
Az efféle hírek nyilván annál inkább megérintenek minket, minél közelebb érezzük magunkhoz az áldozatokat (nem feltétlenül földrajzi értelemben).
Norvégia pedig nagyon közel áll a szívemhez a tavalyi kalandjaim óta, talán egy kicsit még Svédországnál is jobban szeretem: a norvég nyelv(ek) még dallamosabb(ak), a norvég táj még zordabb, az azt lakhatóvá tevő norvég emberek pedig még szívósabbak, mint a svéd megfelelőik.
Ez a hír azonban a családunkban – paradox módon – talán az Amerikában tartózkodó Leát érintette leginkább. Ugyanis a táborban, ahol van, szép számmal vannak norvég fiatalok, volt is egy, akinek az egyik barátnője állítólag szinten a sérültek között van.
Másrészt ugye Lea is egy ifjúsági táborban van, úgyhogy már csak ezért is iszonyú volt belegondolni abba a jelenetbe, ahogy ez az ember sorra gyilkolja a fiatalokat, akiknek ezen a szigeten se védekezni, se segítséget kapni, se menekülni nem volt igazán esélyük (bár volt, aki valahogy el tudott úszni).
Tegnap este az egyik svéd adó egy az egyben átvette a norvég adást, úgyhogy azt néztem – de akkor még nem lehetett sokat tudni a részletekről, főleg nem a tettesről.
Az első gondolat persze az volt bennem is, hogy biztos muszlimok voltak – és ennek kapcsán sajnos némi rasszista asszociációk is támadtak bennem.
Na, de akkor mit kezdjünk most ennek fényében azzal a ténnyel, hogy az elkövető szélsőjobboldali beállítottságú (vagyis PC-ül: nemzeti radikális) és konzervatív keresztény volt? (Ráadásul szabadkőműves is, de ez ne vezesse tévutakra a gondolatainkat, a Skandináviában működő úgynevezett svéd rendszerű páholyok kifejezetten keresztény hitet követelnek meg a testvérektől, és jellemzően inkább jobboldali beállítottságú embereket tömörítenek.)
Amit elvárnánk az araboktól / muszlimoktól, ha közülük került volna ki a tettes, azt most várjuk szépen várjuk el magunktól is, ha norvégnak (vagy más kultúrnemzet fiának), kereszténynek, konzervatívnak, szabadkőművesnek stb. tartjuk magunkat.
Elhatárolódás – persze. Ezt nyilván az összes akár csak áttételesen is érintett szerevzet meg fogja tenni.
De aztán mi lenne még kívánatos?
Ha elgondolkodna a lövészegyesület, a Fremskrittsspartiet (a norvég Jobbik, aminek tagja volt a gyilkos), a nagypáholy és a keresztények pedig úgy általában, hogy mit is tettek rosszul, mit lehetett volna máshogy tenni, mit kell ezentúl máshogy tenni, hogy a jövőben ne ismétlődjön meg ez a szörnyűség. Megelőzni; végiggondolni, hogy mit is hirdetünk, és ez hogy csapódik le a címzettekben; ha pedig gyanús irányba tolódó tagot látunk, akkor jelezni az illetékes (titkos-) rendőrségi szerv felé, akárhogy testvér is az illető.
Ezt várnám el a szervezetek oldaláról.
Mit várok el a magánemberektől, köztük magamtól, ha már egy-két ponton érintve vagyok?
Pont pár napja beszélgettünk a Facebookon, és összevetettük a magyar és a svéd politikát, ahol azt nehezményeztem, hogy Magyarországon túlságosan is érzelemvezérelt a politikai élet. És erre Norvégiában történik meg ez. Persze, sajnos odahaza is előfordult már politikai indíttatású gyilkosságsorozat, csak nem ennyi áldozattal – és ahogy a hangulatot nézem, történhetnek még szomorú események, a háttér megvan.
De akár Magyarország, akár Skandinávia, továbbra is azt gondolom, sőt most még inkább, hogy nem szabad hagyni, hogy az indulataink vezessenek, nem szabad fanatikussá válnunk (sem politikai, sem vallási terén), meg kell értenünk a máshogy gondolkodó másik embert, nyitottnak kell lennünk az kritikára, szükségünk van a kételkedésre, öniróniára.
Mernünk kell megkérdőjelezni azt, amiben hiszünk.
Ha így élünk, és a környezetünkben is az efféle viselkedést jutalmazzuk, akkor talán ezzel tehetünk valamit annak megelőzéséért, hogy olyasmit tegyünk, amit nem kellene – ami korántsem csak tömeggyilkosságban jelenhet meg, hanem bármi egyéb gazságban, amit valami „szent célért” követünk el.
