Az A.E. Bizottságnak ebben a számában szerepel, hogy ”Most teljesen egyedül vagyok, egyedül vagyok, egyedül repülök…” – hát valahogy így érzem magamat én is most itt – (ellentétben Ålesunddal, ahol azért nem voltam ennyire magamra hagyatva). Ennek persze meglehet az a pozitív olvasata is, hogy ha sikeresen teljesítem ezt a két hetet (= valahogy túlélem), akkor eltölthet az a jó érzés, hogy itt is megálltam a helyemet. De ettöl most még nagyon távol vagyunk.
Tegnap este megnéztem egy tudományos-fantasztikus filmet (Battlestar Galactica), Jucus pedig telefonon mesélt egy félresikerült jazzkoncertröl – erre éjjel egy fantasztikus szaxofonszólóról álmodtam (az elöadó neve egyébként meg nagyon hasonlított egy stockholmi betegem nevére). Bízvást állíthatjuk, hogy az álmom egy pontba sürített össze mindent, ami aktuálisan foglalkoztat. :-)
A problémáim közül a lámpakérdés a mai napra megoldódott (de facto: megoldottam), a Galaktikával még levelezésben vagyok a megnyithatatlan e-könyvek ügyében.
A mai munkanap érdekességei voltak a telefontolmácsolásos beteg, meg az, hogy valamiféle igazolást kellett írnom: Két sort ”odahaza” öt perc alatt megírnék én magam a Wordben, de itt jön be az a probléma, hogy norvégül ugye igazából nem tudok (bár már képes vagyok leírni egy olyan mondatot, hogy ”Gjenbesøk om 3 uker”), úgyhogy kénytelen voltam diktálni, aztán megvárni, amíg valaki begépeli, ezt szignáltam, kinyomtattam... Nem baj, müködött, a beteg pedig kivárta.
