Tegnap végül rászántam magam, hogy bemenjek (vagy inkább „lemenjek”) a városba, ha már egyszer itt vagyok.
Ellentmondásos a dolog, mert napközben végül is világos van, nézem is itt a rendelöi szobám ablakából a szemközti dombocskát, hívogat, nincs talán 100 méter magas sem, jó lenne például arra is fölmászni – de mire négykor lejár a munkaidöm, már koromsötét van.
Ezzel együtt arra gondoltam, hogy csak meg kell néznem ezt a helyet, még ha sok látnivaló nem is ígérkezik.
Az internetes idöjárásjelentö oldalak a legkülönfélébb, egymásnak ellentmondó hömérsékletadatokat közlik erröl a helyröl, bár kezdem sejteni, hogy a „Wind chill” lett volna az igazán mérvadó, ami -12 fok körül jelzett.
Aztán figyelmeztetö jel lehetett volna, hogy hallottam a helybeliekböl álló személyzetet panaszkodni, hogy milyen hideg van.
Meg az is elgondolkodtathatott volna, hogy (egy egészen mini városban) szinte csak autókat láttam az utcán, embert alig.
Na, szóval mindezek ellenére besétáltam a városba.
Találtam egy „Grottbadet” nevü helyet, ami – úgy tünik – nevéhez illöen valóban uszoda. Érdekes lehet, de engem hidegen hagy.
Ráakadtam a szabadkömüves székházra is. Most sajnáltam, hogy (többek javaslata ellenére) nem hoztam magammal fényképezögépet.
A neten sem találtam róla letölthetö képet, itt van viszont ez a link, amin megnézhetitek:
Az épület egy metodista templomból lett páholyházzá alakítva. Sötét volt benn, kivéve a tornyot, ahol legfölül égett a lápa, és az ablakán be ide is lehetett látni a mennyezetre, amin egy zárókö volt, a (skandináv) szabadkömüves-kereszttel díszítve.Aztán kimentem a vízpartra – sötét és már-már vészjósló volt a látvány.
És ahogy mondtam, érthettem volna a figyelmeztetö jelekböl. Iszonytató hideg volt. Gondoltam is arra még útközben, hogy visszafordulok; késöbb pedig, hogy beülök egy étterembe/kocsmába egyrészt felmelegedni, másrészt akár még a helyiekkel ismerkedni is. De egyiket sem tettem meg.
A visszaúton már éreztem, hogy nem lesz ez így jó (ráadásul itt még arra sem volt reális esély, hogy taxit fogjak). Igyekeztem az orromon át lélegezni, de mégis azt éreztem, hogy belülröl fagynak meg a bronchusaim. Meg a kezem a zsebemben, a lehelletem a bajszomon, meg a cipöfüzöm a földön, amit már nem volt energiám lehajolni, hogy bekössem.
Odahaza persze forró zuhany, meg minden – de noha csak egyetlen órácskát voltam kinn, még ma is érzem a hörgöimet. És mintha kezdenék megfázni. Az pedig nem jó, mert így bérorvosként nem maradhatok „otthon”, meg minek is tenném, nem lennék vele semmivel sem elörébb. Úgyhogy inkább ma visszafogom magam, majd otthon ülök (mondanám, hogy iszom egy kis vodkát, de ahhoz meg Vinmonolpolet-et kellene keresnem, amihez viszont be kéne menni a városba, úgyhogy ez ugrik), pihenek és inkább egészséges maradok.
