A mai napra két bejegyzés is jut.
Nem baj, a hétvégén meg valószínűleg nem lesz egy sem.
Most a rendelői munkámról mesélek egy kicsit.
Az eddigi tapasztalatok alapján egy átlagos napra 4 beteg van beírva, akik jobbára el is jönnek. A négyből egy új beteg, azaz „vurdering” - lásd a svéd (ut)värdering szót -, egy pedig telefontolmácson keresztül történik. Ezt a telefontolmácsolást eleve rühellem a körülményessége és személytelensége miatt, de belegondoltam, hogy azért elég paradox, hogy a kommunikáció végső soron a magyar-svéd-norvég-bandini (vagy más célnyelv) lácolatán keresztül történik. És mivel a norvég-bandini tolmácsok jellemzően nem helybéliek, így a kritikus svéd-norvég kapcsolódás két olyan ember között záródik, akik közül az egyiknek sem skandináv az anyanyelve.
A magam részéről azért igyekszem a legtöbbet kihozni a helyzetből.
Tegnap bejött a szobámba egy nagyon rokonszenves helyi kolléga – nagyjából úgy néz ki, mint én, szemüveges, szakállas, pocakos, csak kb. 10 évvel idősebb. Elmesélte, hogy (talán első norvégként a reformáció óta) pár éve megtette a Caminót.
Sajnos, jövő héten szabadságon lesz.
Mindenestere ajánlott pár „látnivalót” a városban, többek közt egy boltot, ahol értelmi fogyatékosok által készített ajándéktárgyakat lehet venni, egy norvég házikosztot felszolgáló éttermet, egy mozit, ahol egy Cornelis Vreeswijk-ről szól filmet vetítenek, valamint egy régi templomot, helytörténeti múzeummal.
Ezek végül is még vonzanának is valamilyen szinten, csak nem tudom, a keddi történet után van-e kedvem még egyszer este besétálni a városba. Lehet, hogy szombat-vasárnapra hagyok minden efféle programot.
Aztán láttam ám, hogy van night club a városban, három is!Gondolkodom rajta, hogy elmenjek, esetleg lehetne ismerkedni...
Ellene szól viszont, hogy még sosem voltam ilyen helyen, nem is tudom, hogy kell ott viselkedni. Ráadásul most, hogy nem kell másokhoz alkalmazkodnom, beálltam egy olyan életritmusra, hogy este 9-kor fekszem le – akkor mit akarok én egy olyan helytől, ami eleve csak 10-kor nyit?
Aztán, hogy még a rendelőről meséljek egy kicsit: Látom, hogy itt mindenkit Cipralexszel és Ataraxszal gyógyítanak. Nem rossz, akkor én is így csinálok.
Szembetalálkoztam azzal a problémával, hogy van „kék” meg „fehér recept”. Mivel senki nem magyarázott semmit, így a norvég Wikipedia segített az ügyben, megtudtam, hogy a kék a támogatott recept – viszont gyógyszerenként van egy adott lista a „refusjonkod”-okról, hogy milyen betegségekre jár a támogatás. Azt meg aztán honnan tudhatná egy szegény svéd főorvos, hogy például az Ataraxot itt nem támogatják semmilyen F-diagnózisra, csak viszketésre, meg bőrbetegségekre?? Na mindegy, most már ezzel az ismerettel is gazdagabb vagyok.
Tegnap délután/este „pihentem”, különösebb terv nélkül ettem, tévéztem stb. A megfázásérzés elmúlt, az viszont nem volt jó, hogy csak úgy szétfolyt az időm. Ma estére inkább kitalálok egy menetrendet, hogy mikor mit teszek.
