Nem lehet begyöpülni, és a szobában kuksolni, ha már egyszer itt vagy a Sarkkörön túl, akkor tessék megnézni, tapasztalni, érezni, élvezni!

Naná, hogy hideg van, mire számítottál!?

 

Úgyhogy fogtam magam, erőt vettem magamon, felkészültem lelkileg, ruházatilag és taktikailag (pihenők, melegedők közbeiktatása), és újabb sétákba vágtam bele. Így, többes számban.

 

Tegnap este visszamentem a városba. Az immár tájékozódási ponttá vált páholyház befüggönyözetlen ablakában sötét öltönyös, lila vállszalagos titkos úriembereket lehetett látni beszélgetés közben (és mintha valami pohárféle is lett volna a kezükben).

Megtaláltam az ajándékboltot is (zárva), egész OK dolgok vannak benne, de semmi sem utalt arra, hogy ezeket (értelmi?) fogyatékosok készítették volna. Lehet, hogy félreértettem valamit, vagy ilyen ügyesek a fogyik errefelé? Szívesen vennék itt pár dolgot, csak a pakolástól félek, idefelé is nehezen fért bele minden a táskákba, a visszaútra való csomagolásnál pedig még Jucus zsenialitását is nélkülöznöm kell.

Aztán találtam egy helyet, amire „Harstad Swingklubb” volt kiírva, de a táblából és az ajtóra kitett plakátokból arra következtettem, hogy ez valami táncos dolog. Semmi olyasmi, ami további érdeklődésre tarthatna számot.

 

Ma délelőtt pedig - igazából most először! – láthattam, milyen gyönyörű (lenne) a kilátás a lakásom ablakából. Tengeröböl, meredek, sziklás, havas hegycsúcsok. A déli hófödte lejtőn látszik a (látóhatár fölé különösebben nem emelkedő) nap vöröses visszfénye. Amig az ålesundi hegyekre azt mondtam (Jucus kételkedése mellett), hogy ezekre akár fel is tudnék menni, hát ezekre a Harstad környékiekre nem mondok ilyet. Nehezen tudom elképzelni, hogy jégcsákány és kötél nélkül föl lehetne rájuk jutni.

Tettem aztán egy sétát a közeli dombokban (azok nem ilyen durvák). Láttam fából ácsolt síugrósáncot, mellette „Tine” feliratú épülettel, ami gondolom a melegedő (számomra a svéd „tina” szó a mélyfagyasztott étel felolvasztását jelenti), vadászházat céllövőpályával, és gyönyörű, gyönyörű kilátást a hegyekre!

Melegedés odahaza, aztán újabb séta a városban. Szép házakat is láttam, eszembe jutott, hogy egy itteni pszichiáteri fizetésből meg is engedhetnénk magunknak egy ilyen villát, a tengerre és a hegyekre nyíló kilátással. Aztán az is eszembe jutott, hogy a család többi tagja viszont feltehetőleg nem díjazná az ötletet.

Beültem a rokonszenves kolléga által ajánlott étterembe, ettem egy norvég hallevest, és tényleg finom volt. Ide még lehet, hogy visszatérek, igértes édességeket is láttam a kínálatukban.

 

Ezen kívül zsolozsmáztam, filmeket néztem, olvastam – ez mind belefért a mai napba, pedig nincs is még olyan késő este.

Elgondolkodtató, hogy mennyi értelmes, érdekes, hasznos dolog fér bele az időmbe, ha nem a számítógép előtt punnyadok egész nap.

Úgyhogy megyek is, viszlát!

 

(De azért még megismétlem a korábbi kérésemet: Kommenteljétek szorgalmasan a posztjaimat!)