Polaris

Korábban már gondolkodtam azon, hogy egy adott helyen az ott elterjedt tömegvallás hajlamos a megfáradás, kiürülés, a – nem feletlenül agyagi értelemben vett – korrumpálódás jeleit mutani, míg a kisebbségi, idegen, netán újonnan megjelenö hitek tisztábbnak mutatkoznak.

Magyarországon volt alkalmam a katolicizmus hibáit közelről megfigyelni, míg az evangélikus és az ortodox (görögkeleti) vallás rendre letisztultabbnak illetve spirituálisabbnak tűnt.

Svédországban ezzel szemben az itteni lutheránus egyház tűnik talajvesztettnek, elvilágiasodottnak és kiürültnek, míg a csöppnyi katolikus egyház (a maga horvát, chilei, fülöp-szigeteki és afrikai híveivel) a lelkiség üdítő oázisa.

A buddhizmus mifelénk „nyugaton” a kereső értelmiség (köztük Lisa Simpson) vallásaként, mély spiritualitásként jelenik meg.

 

A buddhizmussal való találkozásom itt Thaiföldön pozitív, kedves, meleg élmény volt (mint maga az ország és a thai emberek úgy általában is), viszont korántsem tűnt számomra olyan mélyen spirituálisnak, mint amit magamban elvártam ettől a vallástól.

 

Kezdve a Képrejtényvben említett szellemházakkal – kedves népszokásnak tűnik, de ha az emberek komolyan gondolják, hogy étellel lehet kedveskedni a védő szellemeknek, akkor ez számomra első körben inkább sötét babonaságnak tűnik, semmint mély lelkiségnek.

Másrészt ez igazából egy helyi szokás, ősi vallás(szerűség), a buddhizmusnál régebbi réteg.

Ámde, a buddhista kegyhelyeken is láttuk például az áldozatként kihelyezett fantásüvegeket, benne szívószállal. :-)

A szerzetesek nagyon kedvesek voltak abban a kis falusi kolostorban, ahová először elmentünk. Kicsit „hülye turistának” éreztem magamat (igyekeztünk azért illendően felöltözni, levenni a cipőt stb., de ezzel együtt is nyilván ordított rólunk, hogy nem tartozunk oda), mégis a szerzetesek mosolyogva odahívtak magukhoz, és adtak nekünk egy nagy fürt banánt!

Egy másik szerzetes meg megmutatta a kis kertjüket egy-két tyúkkal, meg egy majommal.

Egy megint másik szerzetes (aki egy kisfiúval együtt teljesített ott valamiféle szolgálat

ot) pedig egy fehér cérnát kötött a jobb csuklómra – ez még most is rajtam van.

Szóval nagyon kedves volt a fogadtatás.

 

Később elmentünk egy másik buddhista szentélybe (ami valami oknál fogva „kínai templom” néven futott), itt valami esküvőre vagy hasonlóra gyülekezhetett a nép (Bangkok Charlie egyik posztja után így utólag rádöbbentem, hogy talán inkább temetésre...), itt végképp idegenek voltunk, mégis megkínáltak minket étellel.

Egy harmadik szent hely pedig olyan volt, mint egy témapark, Buddha életéböl mutattak be jeleneteket életnagyságúnál nagyobb színes szobrok formájában. A szerzetesek cellái egy-egy szobor alatti hobbit-lakás stílusú lyukacskákban voltak. Az egész olyan mesevilág-szerű volt.

Szóval mindez – nem szeretném, ha félreértenétek – nagyon kedves, pozitív, otthonos, vonzó érzéseket keltett bennem, játékosan gyermeki, nagyon kellemes benyomást keltett, de én nem igazán erre gondolok, amikor a „spirituális” szót használom.

 

Aztán itt van a pénzbedobós imamalom-gép. Elsőre persze azt gondoltam, hogy milyen dolog már ez, hogy egy automata mondja helyettem az imát.

De a második gondolatom már az volt, hogy katolikus templomokban (de Svédországban akár protestánsban is) mécseseket szoktak gyújtani pl. a Mária-képek és szobrok elött, aztán a mécses ottmarad, mintegy megtestesítve az imát. És ha ehhez még hozzávesszük, hogy valahol (csak sajnos már nem emlékszm, hol) olyat is láttam, hogy egy katolikus templomban kis ledes mécsesek voltak, amik pénzbedobásra gyulladtak fel egy félórára vagy egy órára, akkor már nem is állunk messze a thaiföldi imagéptől.

 

Szóval ennak alapján, amit láttam, határozottan rokonszenves volt a thai buddhizmus, de egyáltalán nem tűnt mélyebbnek, spirituálisabbnak, mint a (pl. magyarországi) katolicizmus - viszont el kell ismerni, hogy jóval emberközelibbnek viszont igen...