Végül tehát nem kaptam iPhone-t a cégtől, így (Anna tanácsára) egy Sony Ericsson X10-t (Xperia) kértem és kaptam a régi jó Nokia 3310 helyett.
Némileg rosszkor érkezett meg, mert ezen a héten rengeteg dolgom van (csomó értekezlet város legkülönfélébb pontjain, a maradék időben betegekkel is tele vagyok írva, közben még bizonyos papírmunkákkal is készen kellene lennem), a telefon beüzemelése pedig idő- és figyelemigényes dolognak bizonyult.
Először még azt sem találtam meg, hogy hogyan kell róla SMS-t küldeni, mert mindennek más rajta a logikája, mint amihez hozzá vagyok szokva. Az első fél napban gyűlöltem a telefont.
Sokat kellett kütyüznöm vele, de a végére sikerült az internetet is elindítanom rajta, megtanítottam rá, hogy ha valahol lát egy szabad Wi-Fi kapcsolatot, akkor csatlakozzon fel rá, sőt sikerült egy GPS app-et is letölteni rá, úgyhogy kb. két nap után már egész használható telefon lett belőle.
Sajnos ma elkövettem azt a hibát, hogy megkérdezetem a főnökömet, hogy (lévén az előfizetés is céges) szabad-e nekem egyáltalán interneteznem, GPS-eznem a telefonnal, amire a válasz természetesen NEM volt. Mondjuk hülye voltam, hogy megkérdeztem, mert máskülönben hivatkozhattam volna a jóhiszemű tévedésre, de most már ez is kiesett.
Pedig semelyik példaképem (Homer Simpson, Gaius Baltar vagy Grigorij Raszputyin) fejében sem fordult volna meg, hogy föltegyenek egy ilyen kérdést, vidáman és szemrebbenés nélkül használták volna a telefon mindenféle érdekes funkcióját.
Pedig már telepítettem egy rá egy jó kis geocaching alkalmazást is, ami tényleg nagyon szépen beazonosítja, hogy hol vagyok éppen, és mutatja a közelben elrejtett kincseket.
Mivel ma is szép idő volt (hétvégére viszont megint hideget mondanak), kihasználva a lehetőséget, elindultam a környékünkön megkeresni az elrejtett dolgokat.
Sziklákon kúsztam-másztam, viszonylag csekély sikerrel. Az egyik helyen találtam egy üres műanyagdobozt, erről némi jóindulattal még akár feltételezhettem is, hogy ez lett volna a cache, csak valaki kirámolta. Később aztán utánaolvastam a dolognak, és rájöttem, hogy félreértettem a feladatot. Ezen a helyszínen egy asztalt kellett volna találnom (egyébként láttam is, csak nem foglalkoztam vele), és egy, az asztalon lévő felirat lett volna a kulcs a következő koordinátához.
A másik helyen kutyagumit se találtam. Igaz, volt ott egy könnyen mászható fa, amin 4-5 méter magasan el volt helyezve pár deszka, lehet, hogy ott találtam volna a kincset? – Nem teszteltem le...
Ez most a nagy dilemma: folytassam ezt az újonnan (és gyengén...) indult hobbimat, vagy engedelmeskedjek a céges tiltásnak, és hagyjak fel vele.
Harmadik lehetőségként még szóba jöhetne a legprózaibb, és ezért legkevésbé valószínű megoldás: veszek erre a célra egy saját telefonkártyát, esetleg egy GPS-t.