Újra itt a nyár, ennek köszönhetően a hangulatom is ismét naposabb.
Pénteken Eszterrel ebédeltem, délután munka után pedig egy másik (szintén húszonéves) lánnyal randiztam, akit megpróbáltam elcsábítani... hogy jöjjön a Beroendecentrumba dolgozni.
Szombaton reggel szokás szerint viszonylag korán ébredtem, és mivel Jucus inkább aludt még egy kicsit, hát leültem a géphez, és megírtam pár munkahelyi levelet (azzal kapcsolatban, hogy melyik számítógépes rendszerben hol regisztrálják a kollégáim a diagnózisokat – szóval szokás szerint értelmes és hasznos dologról volt szó).
Délelőtt Jucus takarított, miközben én a „Firenze hercegei” játékszabályát tanulmányoztam a holnapi alkalomhoz, majd miután mindketten végeztünk a kimerítő feladatainkkal, rábeszéltem őt, hogy jöjjön el velem geocaching-elni.
Az eddigi kudarcos próbálkozások után kinéztem egy közeli helyet, amiről azt írják, hogy „könnyű megtalálni”, és gondoltam, hogy vagy lesz végre egy kis sikerélményem, vagy végleg feladom a kincskeresős terveimet.
A megadott helyszínre könnyen odataláltunk, de aztán felmerült az a probléma, amit korábban is észleltem ezzel az alkalmazással (c:geo) kapcsolatban – odaérek a kijelölt helyre, majd egy kicsit később a program egyszerűen ötven-száz méterrel arrébb rakja a térképen a célpontot. Így aztán keveregtünk egy darabig a környéken, teljesen sikertelenül. Már-már feladtam (annál is inkább, mert éjjel pont egy kudarcot vallott GPS-es keresésről álmodtam), de aztán támadt egy ötletem: kinyerem ebből a programból a nyers koordinátákat, és egy másik, nem annyira csilivili (a kincsek helyét nem ismerő), ámde GPS-szempontból megbízhatónak tűnő programmal megkeresem.Ebből az első rész volt a nehezebb, mert az erdő közepén voltunk, papír és toll nélkül. Így aztán Jucussal megjegyeztettem a szélességi koordinátát, én megjegyeztem a hosszúságiakat (persze csak a perceket, mert a fokokat tudom fejből – így is fejenként öt számjegyről volt szó, mert ezredperc pontosságúak az adatok), aztán ezeket beírtam a másik programba (Locus Free), ami viszont egyenesen odavezett a (tényleges...) helyszínre, ahol kapásból észre is vettem a ládát.
Úgyhogy elégedetten nyugtázhattam, hogy valószínűleg nem bennem volt eddig sem a hiba, hanem a programban. Lehet, hogy vissza is térek a korábbi kudarcok színhelyére, immár a „jó” programot használva...
A dobozból nem vettem el semmit, mert nem volt nálam csereajándék, a vándorcache-t meg nem akartam elhozni, amíg nem leszek kissé járatosabb a szabályokban, hogy mit és hogyan is kell az ilyesmivel csinálni. Úgyhogy csak felírtam a nevemet (α Ursae Minoris leszek geocaching vonatkozásában is), és készítettem egy fényképet a blogom számára az első felfedezésemről.
Délután elmentünk Jucussal megnézni a Pirates of the Caribbean 4-et. Erről most nem írok többet, mert annyira nem győzött meg. A zene és a tájak mindenestere szépek voltak benne, Jack Sparrow jó arc és a sellőlány is bájos volt.
