Hogy mennyire sűrű is volt a hét, azt szépen illusztrálja az a tény, hogy napközben még facebookozni sem volt időm, délutánonként idehaza pedig arra nem maradt lehetőségem, hogy akár csak egyetlen részt is megnézzek a kedves Battlestar Galactica sorozatomból.

 

Jelzem egyébként, hogy a munkahelyi facebookozás nem holmi lustálkodás: Nemég láttam/hallottam egy nagyon érdekes eszmefuttatást a neten arról, hogy a munkaidőben való Facebook-használat gyakorlatilag az egykori cigiszünet modern megfelelője: Egyrészt rövid kikapcsolódás, felfrissülés munka közben, másrészt a szociális kapcsolatok ápolása. A munkát pedig nem az internetezés hátraltatja, hanem az értekezletek.

Különben meg a cég szempontjából is nagyon hasznos az én facebookozásom: Két leendő (vagy legalábbis potenciális) orvoskolleginával is ezen a fórumon tartom a kapcsolatot, próbálva őket idecsábítgatni, hogy dolgozzanak velünk a Beroendecentrumban.

 

Szóval sűrű volt az élet napközben, mert volt sok beteg, meg sok értekezlet, előadás, megbeszélés is, ráadásul még orvostanhallgatók is jöttek a nyakamra. Persze, tudom, hogy szép és fontos feladat a jövő nemzedék orientálása, de mégiscsak útban vannak, és még ha velük vizsgáltatok is meg egy-egy beteget, mégiscsak velük kell lennem, utána meg az én gépemen adminisztrálnak, és persze jóval lassabban dolgoznak, mint ahogy én tenném...

És ha mindez nem lenne elég, még a klinikai irányelvekről szóló dokumentumokkal (az öngyilkosság, aggresszivitás és kényszergyógykezelés vidám témájában) is el kellett készülnünk ezen a héten.

 

Délutánonként is sokminden volt, például a Lea amerikai útjával kapcsolatos 3,5 órás előkészítő értekezlet az egyik este (nem elég, hogy aznap már a munkahelyemen is ültem egy jó hosszú „mötén”...).

Az is vicces volt, amikor tegnap Anna iskolájába indultam szülői értekezletre. Az egyszerűség kedvéért inkább bennmaradtam egy kicsit tovább a rendelőben, hogy egyenesen munkából mehessek. A Globennél látom ám, hogy nem jár a metró (persze, hiszen tatarozzák a hagsätrai szárnyat, elvileg tudtam is, csak nem gondoltam rá). Felszálltam óvatlanul a metrópótló buszra, közben nézegettem a jó kis GPS-emen, hogy merre járunk. Jó is volt, hogy nézegettem, mert egyre messzebb és messzebb kerültünk az iskolától. Eszeveszetten szálltam volna le, de csak mentünk és mentünk tovább, már valami Huddingevägenen jártunk, de még ott sem állt meg...

Na, mire végre leszállhattam, már tényleg igen messze voltam az iskolától (jobban jártam volna, ha a Globentől gyaloglok). Jobb híján elindultam vissza, a GPS segítségével.

Kalandos volt, de végül mindössze 5 perc késéssel megérkeztem a helyszínre... Ahol a szülői értekezletek megszokott helyszínén elparavánozott, besötétített terem, beöltözött gyerekek vártak, szemlátomást valami előadásra készülve. Így még éppen beengedtek, leültem legelől egy székre, ami – mint utóbb kiderült – végül azt jelentette, hogy nem annyira ez első sorban ültem, mint inkább a színpadon. Kínosan éreztem magam, és persze menekülési lehetőségem sem volt. Végignéztem a viszonylag gyenge műsort – amiről ráadásul utólag kiderült, hogy nem is kellett volna megnéznem, mert ez a kilencedikesek kaberéfellépése volt (ennek ellenére Anna, aki csak nyolcadikas, mégis énekelt a kórusukban), a szülői értekezlet pedig az emeleten lett volna. Hát arról így lemaradtam. Legalább láttam, hallottam Annát énekelni, ő tényleg jó volt. :-)

 

És ahogy az elején írtam, még nincs vége a hétnek, holnap reggel 9 és este 7 között ügyeletes vagyok (nem telefonos, hanem benn az akuton élesben).  Ez most valahogy már nem hiányzik. Ha valaki át akarja venni, szóljon, megkaphatja. :-)

 

Ja, és a héten kicseréltettük a konyhában a munkalapot. Az tényleg nagyon szép lett (Jucus érdeme), legközelebb talán majd arról is mesélek.