Mégiscsak megírom ezt a posztot. A politikai hátteret viszont nem állok neki itt (részletesebben) kifejteni, szerintem mostanra már országosan ismert az esztergomi helyzet, másrészt a neten már amúgy is igen bőséges anyag található a kérdésről.
Szóval minden évben töltünk úgy egy hetet Esztergomban – egyrészt itt laknak Jucus szülei (akiknek egyébként semmiféle esztergomi gyökerük sincs, irónikus módon egykor pont a mi kedvünkért költöztek ebbe a kisvárosba, mi meg már ugye...), másrészt sok barátunk, kedves ismerősünk van itt, még a régi időkből, de még a lányoknak is van egy-két régi óvodás vagy iskolás társuk, akikkel (ha egyébként nem is tartják rendszeresen a kapcsolatot) ilyenkor azért összefutnak beszélgetni.
Az idei látogatás pedig megböbbentő volt. Nagyon más a hangulat, mint egy éve.
Az nem igazán újság, hogy a város elhanyagolt, meg erre még rámondhatjuk, hogy pusztán pénzkérdés.
Viszont rengeteg bolt, üzlet, efféle (pár olyan is, amit kedveltünk) egyszerűen bezárt. Mindenütt „Zárva” meg „Eladó” táblák.
Alig mozogtak emberek az utcákon.
A Széchenyi téren – ahol tavaly nyáron nagy nyüzsgés volt (szabadtéri koncertek, embertömeg, egymás hegyén-hátán a sörözök, a töki pompost és a kürtős kalácsot áruló bódék) – most csak egy-két rosszarcú suhanc lézengett.
Különösen kontrasztos volt, amikor átsétáltunk a szépen rendben tartott, tiszta és eleven Párkányba. Hát ezt is megértük, hogy fordult a kocka...
Az ismerőseink kifejezetten létbizonytalanságról panaszkodnak, van, aki már Pestre jár dolgozni (mert az egomi munkáját elvesztette), meg olyan is, aki végleg elköltözött a városból.
A baráti köröm tagjai annak idején (hozzám hasonlóan) kifejezetten Tétényi Éva-pártiak voltak.
A magam részéről egyébként személyesen is ismerem a mostani polgármestert, amikor még Pestre ingáztam naponta, akkor ő Terézváros főépítésze volt, és néha ugyanazzal a hajnali busszal utaztunk, és ha egymás mellé sodródtunk, akkor beszélgettünk is.
De szimpátia ide vagy oda, ahogy követtem a választás után az esztergomi önkormányzati ülések közvetítését, nekem is kezdett feltűnni a kicsit érdes stílusa, bár eleinte nem zavart, sőt.
Viszont a végeredmény az, hogy a polgármester meg a fideszes képviselőtestület addig-addig emelte a tétet, megpróbálva egymást zsarolni, hogy végül aztán a város járt pórul.
A (jobbára keresztény értelmiségi) ismerőseim, akik a bőrükön érzik mindezt, noha politikailag még talán továbbra is a Fideszhez húznak, azért persze nem kedvelték meg Meggyest (az előző polgármestert, aki most keresztbe tesz a jelenleginek) így utólag sem, de azt mondják, hogy „a Tétényi se jobb”. Ez pedig igen kemény ítélet.
De látva az eredményt, attól tartok, igazuk van. A fafejűség, a végsőkig való esztelen keménykedés meghozta az eredményét.
Amikor (valami más kapcsán) elsütöttem öcsémnek azt a kedves gondolatomat, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel, azért megjegyezte, hogy talán nem venném a dolgot ilyen lazán, ha még mindig az esztergomi kórházban dolgoznék.
Hát, lehet...