Irigylésre méltó Lea bátorsága, hogy egy évet Las Vegasban tölt, távol a családjától.
Ennek kapcsán aztán szóba került, hogy hamarosan Anna is elmehetne valahová cserediáknak. Az USA és Anglia mellett elég hamar szóba került Dél-Korea (a k-pop iránti rajongása kapcsán).
Most azonban úgy tűnik, hogy valóban Ázsiába fog menni tanulni a 2013/14-es tanévben, de egy sokkal egzotikusabb, izgalmasabb országba, nevezetesen Afganisztánba.
A svéd külügyminisztérium (pontosabban ennek a nemzetközi segélyzéssel fogalakozó egysége, a Sida) az ENSz-szel közösen szervez egy nagyon izgalmas programot, „The little peacekeeper” (= A kis békefenntaró) néven.
Ennek keretében svéd (meg finn és norvég) fiatalok utazhatnak el cserdiákként egy évre olyan országokba, amelyek jobbára viszonylag negatív színben szoktak feltűnni az újságok lapjain (egyelőre Irak, Afganisztán, Ruanda és Mozambik szerepelnek a listán, de van esély rá, hogy Szomáliát is felveszik, bár itt állítólag vannak még bizonyos apróbb kérdőjelek a biztonsággal kapcsolatban.)
Az Ázsia-rajongás kapcsán persze egyértelmű volt, hogy Anna ezek közül Afganisztánt választja, mégiscsak az van legközelebb Koreához.
A program 2013 nyarán indul.
A legalapvetőbb oltásokat (Hepatitis A és B, malária, sárgaláz, bubópestis, kolera, feketehimlő, magashegységi váltóláz, kúszófekély, Dengue-láz, Chagas-kór, Q-láz, ebola, „nevető halál”, kasmíri vérhányás, Xénia-láz, legionella, papagálykór, meg még néhány ritkább betegség, aminek nem tudom a magyar nevét) a Karolinska Intézet trópusi betegségek tanszékén kapják meg, már 2013 tavaszán, hogy az utazásra aztán nagyjából már felépüljenek.
Júliustól először egy hathetes intenzív pastu nyelvtanfolyamon fognak résztvenni, Nyugat-Pakisztán egyik titkos amerikai támszpontján. A nyelvtanítást és felkészítést pedig azok a különleges CIA-ügynökök végzik, akik a bevetésre készülő NATO-katonákat is oktatják a helyi nyelvre és kulturára. Már ez önmagában is nagyon izgalmas.
Ezt követően egy MQ-9 Reaper-rel szállítják őket a tényleges program helyszínére (ez a repülő nagyon biztonságos, mert egyrészt teljesen emberi pilóta nélkül navigál, másrészt a speciális kialakításának köszönhetően ezt nem lehet a szokványos, vállról indítható föld-levegő rakétákkal lelőni).
Ezután a tanévet Mazar-i-Sharif-ban fogják tölteni. Azért pont itt, mert ez a terület a svéd hadsereg ellenőrzése alatt áll, és (legalábbis afgán viszonyokhoz képest) meglehetősen békés régiónak számít.
Egyszerű parasztcsaládoknál fognak lakni, ahol résztvesznek a hétköznapi élettel járó apró feladatokban is (kecskefejés, juhterelés, vízhordás, aknaszedés stb.).
Az iskolában az oktatás felerészben angol, felerészben pastu nyelven zajlik (valamint „idegen nyelvként” még üzbéget vagy darit is tanulnak). A dolognak ugyanis pont ez a lényege, hogy együtt, a helybeli fiatalokkal közösen tanuljanak, hogy így, testközelből ismertessék meg a helyieket a mi „nyugati” értékeinkkel, a tudás megbecsülésével, a konfliktusok békés rendezésével, a nők tiszteletével – ugyanakkor a mi fiataljainknak is hasznos lesz, hogy ezáltal csökkenhetnek az esetleg bennük élő előítéletek az úgymond tanulatlan agfán muszlim kecskepásztorokról, hogy barátságok, esetleg szerelmek szövődhetnek.
Mivel várhatóan pont a tanév idejére esik majd az amerikai csapatok kivonása Afganisztából, ezért különösen felértékelődik az efféle „lágy diplomácia” szerepe, amit ezek a bátor fiatalok fognak megjelentíteni ezen a zord, sziklás vidéken.
A magam részéről igen csodálom és nagyra tartom Annát, hogy elvállalta ezt a kalandot – őszintén szólva a helyében én nem mernék elutazni...