XVI. Benedek pápa pár éve lehetővé tette, hogy a régebbi, zsinat előtti misét (úgy is, mint tridenti, gregorián vagy latin mise) ismét viszonylag általánosan lehet használni, ha valahol igény mutatkozik rá; „rendkívüli formaként” ugyan, de sokkal szabadabban, mint korábban.
Svédországban valamiért erre már egy ideje mutatkozott igény, ezért ideköltözött egy erre a kérdésre szakosodott pap Németországból, és beindult a rendszeres „zsinat előtti” liturgikus élet egy kápolnában, hivatalosan, a püspökünk támogatásával.
Kíváncsi voltam rá, egy ideje már el szerettem volna rá menni, de valahogy sose adódott rá alkalom.
Most azonban a szabadságom miatt amúgy is vállalkozóbb szellemű vagyok, másrészt Jucusnak dolgoznia kellett, Annának is valami dolga akadt vasárnap délelőttre, így belevágtam, elmentem egyedül.
Érdekes élmény volt. Mindenekelőtt a társaság.
Tudni kell, hogy Svédországban a katolikus vallás nagyon sokáig be volt tiltva (még 1850-ben is száműztek embereket az országból azért, mert katolizáltak; az 1950-es évekig katolikus ember nem lehetett pl. tanár, de mind a mai napig vannak olyan állások, amiket katolikus ember nem tölthet be; 2000-ig a lutheránus volt az államegyház, a királynak is lutheránusnak kell lennie stb.) – így aztán gyakorlatilag csak (viszonylag friss) bevándorlókból áll az itteni katolicizmus. Ebből is adódhat, hogy egy stockholmi misén jellemzően alacsonyabb az átlagéletkor, mint amit Magyarországon megszokhattunk, viszont nagyon színes az etnikai összetétel.
Ezzel együtt meglepő volt, hogy ezen a „régi” szertartású misén milyen sok volt a fiatal (már hozzám képest) a többség 30 éves kor környékén lehetett.
Még meglepőbb volt, hogy a társaság tiszta svédnek nézett ki (legalábbis szinesbőrű nem volt egy sem, és akit hallottam, az akcentus nélkül beszélt).
A valószínű magyarázat: Valószínűleg konvertiták lehetnek, akik az itteni lutheránus egyház langyosságát (okkal) megelégelve a katolikus hitre tértek át – és ha már lúd, legyen kövér, annak rögtön a lehető legkonzervatívabb irányzatát kezdték gyakorolni.
Szokásomhoz híven ing, pulóver, farmer öltözékben mentem, mint ahogy egyébként szinte mindenhova – na, itt ezzel erősen alul voltam öltözve, a legtöbb férfin ugyanis öltöny és nyakkendő volt. A nők nagy része (bár nem mind) pedig kendvővel fedte be a fejét. Érdekes volt.
A mise teljesen latinul zajlott, az olvasmányok is, csak a (dícséretesen rövid, viszont elég értelmes) prédikáció volt svédül.
Úgy néztem, a jelenlévők zöme sem vágja egyébként a latin szöveget, vagy puskáztak, vagy hallgattak. Zömmel az utóbbi.
Jó volt látni, hogy a pap megadja a módját a szertartásnak, minden mozdulat, gesztus a helyén volt. A Miatyánk alatt (meg gondolom máskor is) a kezét egy vitarka mudra-szerű pózban tartotta (bár ennek valószínűleg egyébként a modern rítusban is így kéne lennie), a hüvelykujj és a mutatóujj összeérintésével.
Összességében tetszett, lehet, hogy egyszer még valakikkel újra eljövök ide, de nem hiszem, hogy rendszeres látogató leszek.
Van egyébként egy másik templom is, amit kinéztem magamnak: Már talán tíz éve, hogy hallottam a Liberális katolikus egyház nevű gyülekezetről. Legközelebb őket kellene meglátogatni, a mai napéval átellenesen szemközti végletet is megfigyelendő.
Talán majd jövő vasárnap elmegyek oda is...
