Amikor egy éve Anna tervezett afganisztáni útjáról írtam, akkor természetesen csak áprilisi tréfáról volt szó.
Most viszont teljes komolysággal készülünk az egész családdal Dél-Koreába.
Írtam már korábban a lányok k-pop iránti rajongásáról. Ez nem múlt el, sőt egyre inkább kinőtte magát egy általános, (Dél-)Korea iránti érdeklődéssé.
Már jó ideje megígértük a lányoknak, hogy elutazunk Koreába, és most itt az ideje be is váltani ezt.
Amikor én voltam nagyjából annyi idős, mint most ők, akkor engem Tibet vonzott nagyon, de valahogy nem kaptam kellő támogatást (jó, nyilván az elkötelezettségem sem volt elég nagy, különben ellenszélben is elértem volna a célomat), így Tibet-kutató helyett csak egy teljesen hétköznapi orvos lettem.
Rajtam viszont nem fog múlni a lányaim orientalisztikai karrierja, legyen hát Korea!
A repülőjegyeket már meg is vettük vagy egy hónapja.
Lassan ideje lenne a szállást is lefoglalni.
Míg viszont eddig jobbára csak „Miért éppen Korea?” jellegű csodálkozó kérdéseket kaptunk az ismerősöktől, ha elmondtuk, hova készülünk, most már egy-egy aggodalom is elsuttogásra kerül, ami valamelyest érthető, ha arra gondolunk, hogy az északiak például pont ma üzenték a külföldi turistáknak, hogy hagyják el Dél-Koreát, mert atomcsapás készül.
A lányaim, akik követik a helyi híreket, azt mondják, hogy a szöuli lakosság teljesen nyugodt, nincs semmi háborús szorongás.
A magam részéről én sem aggódom.
Ha a jövő héten kellene mennünk, akkor persze dilemmában lennék. De még több hónap van hátra az útig.
Addig vélhetőleg vagy lecsillapodnak a kedélyek, és akkor minden OK – vagy pedig tényleg kitör egy fullextrás háború, akkor meg úgysem megyünk sehova (és jó esetben még a repülőjegy árát is visszakapjuk).
Valahol egyébként annak drukkolok, hogy történjen valami – nem magát a háborút szeretném, hanem valami olyasmit, amitől végre beomlik az észak-koreai rendszer.
Ez lehetne egy kudarcos támadás is, de még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a katonáék (akik valószínűleg nem hülyék, és tisztában vannak az esélyeikkel) nem lesznek vevők a hülyeségre, és megpuccsolják a Kisunokát – ott még egy katonai diktatúra is jelentős előrelépés lenne a demokratizálódás irányába.
A teendőim listáján szerepel, hogy legalább a koreai írásjeleket megtanuljam az útra.
Egyelőre azonban várok vele.
Úgyis mindjárt indulok megint két hétre Norvégiába. Ott egész mással leszek elfoglalva, de ha épségben visszaérek onnan, és ha akkor még mindig reális lehetőségnek fog tűnni, hogy mi nyáron tényleg Dél-Koreába utazzunk, akkor belekezdek a hangul-tanulásba.