A hatvan éve kötött fegyverszünet értelmében egy négy kilométer széles fegyvermentes övezet választja el Észak- és Dél-Koreát egymástól, a fegyverszünet betartását pedig elvileg svéd és svájci katonák felügyelik.

Szürreális élmény ellátogatni ebbe a zónába, illetve ennek a Joint Security Area nevű pontjára, ahol viszont (szó szerint) farkasszemet nézhetnek egymással az északi és a déli katonák (ez utóbbiak jópár amerikaival is megtámogatva).

Minálunk is volt ugye vasfüggöny meg határsáv, de az bakfitty se volt ahhoz képes, ami a koreaközi határon látható.

A Han folyó, mielőtt elérni a határt, tisztán dél-koreai területen folyik.
A parton közel húsz kilométer hosszan befelé az országban (tehát még bőven olyan szakaszon, ahol a túloldalon is Dél-Korea van!) szögesdrót, kb. százméterenként őrbódék – arra az esetre, ha netán északról valami kém fel akarna úszni a folyón...

A Zónába természetesen csak az amerikai hadsereg kíséretében, annak szoros ellenőrzése alatt, útelvélvizsgálat és eligazítás után léphettünk be, miután írásba adtuk, hogy minden esetleges sérülésért egyedül viseljük a felelősséget, és senkitől sem kérünk semmiféle kártérítést.

Komoly propagandaelőadást is végignézhettünk, hallhattunk. Bizonyára minden igaz volt, ami elhangzott, de az észak-koreai katonák kegyetlenkedései mellett azért megemlíthették volna, hogy a háború során azért az amerikai katonák sem minden ponton Teréz anya elveit követték. És ugyan valóban nevetséges az északiak által az övezetbe épített 160 méter magas (és ezzel az építésének időpontjában a világon a legmagasabb) zászlórúd, amin egy észak-koreai zászló lobog; de ez csak válasz volt a déliek által épített 98 méter magas rúdra, amelyet viszont valamiért nem tartottak az előadás során hasonlóképp mókásnak.

Azt is meghallgathattuk, lelkes amerikai stílusban, hogy milyen jó is ez az aláakanázott terület, ahová gyakorlatilag nem léphet be ember, mert itt most szabadon élhet a természet – mutogatták is a mindenféle madarakat, pockokat és virágokat, amik most örülnek ennek.

A filozófikusan csengő nevű Brigde of No Return:

Szívszorító látvány volt a hatalmas (és szépen karbantartott) Dorasan vasútállomás, ahonnan Észak-Koreába mennének a vonatok... ha mehetnének.
Reméljük, majd egyszer sor kerül erre is.

Az emléktárgyboltban viszont szinte kedélyesre vették a témát.