Nagy nap ez a mai a geocaching történelmében.

Eddig jobbára csak a Föld felszínen (illetve esetleg a víz alatt, de akkor is bolygónkon) találtak ládákat az elszánt kincskeresők.

Van ugyan jópár éve egy cache az ISS űrállomás fedélzetén is (ezzel egyben kapcsolódunk a nemrég említett filmhez is, ugyanis az a történet is részben az ISS-hez kapcsolódik), de eddig még egyik sporttársunk sem járt arra, hogy felfedezze.

Ma reggel azonban Rick Mastracchio, a hős kincskereső, útnak indult, hogy megtalálja a ládát.

Egyúttal vitt magával egy „trackable”, azaz nyomon követhető tárgyat is.

A mai nap fordulópont, így aztán világszerte összejöttek a geocachingelők, hogy kövessék a történéseket.

A kilöves Kazahsztában történt, ami időnk szerint hajnali ötkor, de a stockholmi kemény mag (úgy húsz-harminc ember) összejött, hogy közösen nézze a fellövést a neten.

Nos, ugyan az első metróval indultam, de mégis egy kicsit elkéstem – pont annyira, hogy magát a fellövést már nem is láttam.

Találkoztam viszont a többiekkel, beírtam magam a találkozó nagykönyvébe, ittam az egyik játékostárs által hozott alkoholmentes forralt borból.

Mindenki, aki ma résztvett egy hasonló találkozón, kapott az oldalára egy „szuvenírt”, egy képecskét. Így néz ki:

A találkozó után Julival mászkáltunk egy kicsit a környéken, hogy közvetlen érzékszervi tapasztalattal is meggyőződjünk arról, amit egyébként előre sejteni véltünk, hogy Stockholm belvárosának kellős közepén sehova sem lehet beülni hajnali fél hatkor.

Sebaj, legalább mindketten korán értünk be a munkahelyünkre.

A mai nap tiszteletére megosztom veletek névtáblámat is – ha van geocachingelő az olvasóim között (márpedig tudom, hogy van), az itt most „felfedezhet” engem.