Ahogy korábban említettem, volt most három ügyeletem zsinórban (minden második nap).
Végül egyáltalán nem alakult vészesen a dolog, a legutóbbi alkalommal pedig történt egy kissé misztikus esemény is.
Felhívott az akuton ügyelő orvos (mellesleg ő is egy magyar kolléga, fiatal, nagyon okos és ügyes szakorvosjelölt), és elmondta, hogy telefonált egy vidéki háziorvos az akutra, aki mindenképpen a háttérügyeletessel/főorvossal, azaz velem akar beszélni. A háziorvos nem érte be a „sima” ügyeletes orvossal, és nem is is mondta meg, miről van szó.
A magyar kolléga – nagyon helyesen – nem adta meg a telefonszámomat, hanem felírta a háziorvosét, azzal, hogy majd én felhívom őt (ha akarom).
A kérés egy kicsit furcsa volt.
Természetesen előfordul, hogy kollégák kérnek tőlünk tanácsot, például ha egy súlyos alkohol- vagy méginkább heroinfüggő beteg bekerül egy sebészeti vagy belgyógyászati osztályra, és az ottani orvosoknak segítségre van szükségük az elvonási tünetek kezeléséhez. Ilyenkor azonban az akuton ügyelő orvos meg tudja adni a szükséges információkat.
Nagynéha előfordul az is, hogy két különböző intézmény háttérügyeletesének kell egymással megbeszélni, hogy egy adott beteg melyik osztályra kerüljön – főleg, ha jogi vagy orvosi szempontból kérdéses, hogy kié a kezelés felelőssége. Azonban ilyenkor is a helyben lévő ügyeletesek szokták először megvitatni a kérdést, és csak miután ők nem tudtak megegyezni egymással, akkor küldik föl a kérdést „magasabb szintre”.
Szóval a konkrét esetben furcsa volt a titkolózás is, meg tulajdonképpen az is, hogy háziorvosról van szó.
Méginkább, amikor kiderült, hogy az illető nem is a mi megyénkben dolgozik, hanem valahol messze Észak-Svédországban, több száz kilométerre Stockholmtól.
Még ami eszembe jutott, hogy netán egy ismert stockholmi függő beteg ott a puszta közepén lett rosszul és ez ügyben kell valami segítség.
Mindegy, éppen ráértem, hát felhívtam a háziorvost.
A beszélgetés még meglepőbb volt.
Az orvos nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy egy alkoholfüggő betegénél kipróbált egy új gyógyszert, és nagyon jó eredményt ért el vele. Úgyhogy a doki most nagyon lelkes, és afféle csodaszernek tartja a készítményt.
Vártam, hogy lesz valami folytatása a dolognak, ami hozzánk is kapcsolódik valamiképp (mittudomén, hogy most vegyük át a beteget, vagy efféle), de nem.
Ennyi volt.
Feltett ugyan kérdéseket (hogy mi is használjuk-e ezt a szert, illetve hogy miért nem kap ez a gyógyszer nagyobb sajtóreklámot), de szemlátomást ezekre sem igazán várt választ.
Én pedig azt kérdeztem meg tőle, hogy ez mind nagyon szép, de ezt miért kell mindenképp egy random stockholmi főorvossal megbeszélnie, és főleg miért ügyeleti időben.
Ezt a kérdést meg a jelek szerint ő tartotta költőinek, így választ nem kaptam rá.
Node sebaj, háttérügyeleltesként a végzett munka szerint fizetnek, úgyhogy ezért a beszélgetésért is regisztrálhattam tíz percet – kész nyereség, talált pénz!