Régóta, talán gyerekkorom óta, él bennem egy imperatívusz:
Éles kést nem szabad meleg vízben mosogatni, mert kimegy az éle!

Ez egyfajta tényként, meg nem kérdőjelezendő igazságként él bennem, így éles kések mosogatásánál mindig gondosan hideg vízre váltok. Az információt (és a hozzá tartozó viselkedésmintát) a családom többi tagjának is továbbadtam.
Csak az utóbbi időben merült föl bennem, hogy vajon igaz-e egyáltalán ez az állítás.
Jobban belegondolva, fizikai értelmét nem sokat láttam a dolognak, viszont valami kémiait esetleg el tudtam képzelni.
Első netes keresgéléseim a témában nem hoztak meggyőző eredményt. Arra vonatkozó cikkeket találtam csak, amik az éles kések mosogatógépbe helyezésétől óvnak, ez viszonylag kézenfekvő is – de az én tudásom, vagy hitem, a kézi mosogatásról (is) szól.
Végül találtam egy cikket, ami megerősíti a belém írt parancsot.
Itt azt írják, hogy a penge szén-acél ötvözete a forró víz hatására ridegebb lesz, és a következő használatkor a penge mikronnyi darabja leválhatnak.
Akkor hát hitem megerősítést nyert.

Egy másik hasonló történet az volt, amikor egyszer a rendelőben teát vagy kávét akartam főzni, és ehhez meleg vizet engedtem az edénybe. Erre az egyik nővér rámszólt, hogy a hideg vizet használjam, mert a vezetékes melegvíz nem iható a magas oldott rézion koncentráció miatt – és hogy ez a tény úgymond köztudomású.
Nem igazán akartam elhinni a dolgot, olyan városi legenda szaga volt az egésznek.
A dolognak a legautentikusabb helyen, a stockholmi vízművek oldalán néztem utána, és nagy meglepetésemre ott kerek perec kijelentik, hogy a csapból jövő melegvíz „nem élemiszer”, fogyasztásra alkalmatlan. Azt nem tudom, hogy az valami általános tény-e, vagy csak a stockholmi/svédországi meleg csapvíz szennyezett különös mértékben nehézfémionokkal.
Vagy azt is el tudom képzelni, hogy itt éppolyan tiszta/szennyezett a melegvíz, mint másutt, csak itt annyival alacsonyabbak a határértékek, hogy ki kellett jönniük egy ilyen figyelmeztetéssel...