Néhány hónapja vetette fel a stockholmi magyarság önszerveződésének egyik legkiemelkedőbb alakja, hogy elutazhatnánk közösségileg Tromsøbe az Északi Fény Fesztiválra.

Maga a zenei fesztivál nem annyira izgatott, de a lehetőség, hogy viszontláthatom szeretett Norvégiámat, ráadásul geocachingelhetek is ott egy kicsit, már sokkal inkább felkeltette az érdeklődésemet.

Annál is inkább, mert így végre a Sarkkörön túli találataim is lehetnek. A leghűségesebb olvasóim emlékezhetnek rá (a többiek meg most visszapörgethetnek egészen 2010-ig), hogy a blogomat annak idején pont egy Sarkkörön túli észak-norvégiai utazásom kapcsán kezdtem el írni – csakhogy abban az időben sajnos még nem geocachingeltem, így hát találataim sincsenek onnan.

Az egész családnak tetszett a kirándulás ötlete, így mind a négyen elutaztunk egy hosszú hétvégére.
Egy-két nap ottlét után viszont kezdett egy kicsit rossz lelkiismeretem lenni. Én ugyanis (a többiek segítségével) valóban találtam egy pár ládát, ráadásul szerveztem egy „geocaching event”-et (találkozót) a helybeliek számára azzal a témával, hogy most együtt ebédelhetnek a stockholmi látogatókkal. Szóval az én szempontomból már minden rendben volt, de a többiek számára nem volt annyira egyértelműen sikeres a dolog.
A városka persze aranyos volt, és a környező hegyek látványa (mint mindenütt Norvégiában) lenyűgöző.

De a koncertprogram elég szegényes volt (leszámítva a Bolsoj Balett fellépését, ami igencsak ütős – és egyben megfizethetetlenül drága – program lett volna), így végül nem is mentünk el semmire. Egy beígért autós kirándulással annyit kavartak a többiek, hogy mi a magunk részéről egy órát várakoztunk a városszéli autókölcsönző előtt (majd kicsit később a benzínkút épületében), míg végül feladtuk a dolgot. De mindezt legalább a Sarkkörön túl! Végül is nem nézett ki rosszul a környék (lásd a lenti képet), és itt is volt a közelben egy láda.

Alternatívaként kinéztünk magunknak egy hajótúrát, de a nyomtatott brossúrában más idopőntok szerepeltek, mint a hajótársaság (elég szegényes) honlapján. Így felhívtam a céget, ahol elmondták, hogy igazából egyik információ sem igaz, és teljes egészében elbuktuk a hajózást. Mondjuk ezt megfigyeltem már korábban is, hogy errefelé nem kényeztetik el a turistákat...
A fő programpont persze maga a sarki fény lett volna.
A NASA-tól megtudtunk, hogy éppen aktív tevékenység zajlik odafönn – csakhogy nagyon úgy nézett ki, hogy végig felhős időt fogtunk ki, úgyhogy nem látunk semmit a sarki fényből.

Viszont legalább láthattunk aranyos fókákat (meg más sarki élőlényeket) egy oktatóközpontban, az én geocachingelésem pedig, mint említettem, kifejzetetten sikeres volt.

Van például itt egy láda, ami Polstjerna, azaz Sarkcsillag névre hallgat!
Ezt természetesen mindeképpen meg kellett keresnem.
Mint kiderült, ez a név egy (immár muzeumban álló) hajó neve.
A ládához tartozó segítség úgy hangzott, hogy „You see rna”.
A helyszínre érve hamar kapcsoltam, hogy ha megfelelő szögből nézzük a hajó nevét, akkor pont ezt a három betűt fogjuk látni, és nyilván ennél a pontnál lesz elrejtve a láda. És valóban.

Az utolsó napon a Tromsøben lévő magyar csapat közös ünnepi vacsorával búcsúzott egymástól – ugyanis messze nem csak mi négyen mentünk; sőt mint kiderült, nem is csak Stockholmból érkeztünk erre a rendezvényre, de a szervező Madridban, Genfben stb. élő magyar ismerősei közül is érkeztek ide, és egy helyben élő magyar lánnyal is összeismerkedtünk.
Szóval az utolsó estén/éjjel egy hegytetőn álló étteremben találkoztunk – messze a város fölött, ahová csak egy sílift-szerűséggel lehetett feljutni.

És ennek az estének a során egyszer csak váratlanul kiderült az ég, és megláthattuk az északi fényt.
A látványt különösen misztikussá tette az, hogy telihold volt, és itt, messze a várostól, egyéb világítás híján teljesen kijött az a hangulat, amit a telihold fénye tud adni. Aki már tapasztalta, az tudja miről beszélek – aki nem, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy menjen ki egyszer egy tiszta teliholdas éjszakán egy erdőbe, távol a civilizációtól, és ha megérkezett, kapcsolja ki a zseblámpáját is, hogy csak a Hold világítsa meg a tájat – természetfeletti élményben lesz része.
Na, szóval most ez a fény világította meg a havas hegyeket, miközben az északi fény zöld fátyla lebegett fölöttünk.
Szinte kedvem lett volna nekivágni a hegyeknek csak úgy. Már ha nem lett volna olyan hideg, hogy két percen belül visszameneküljek az étterembe.
Mindenestre talán érzékelteti a látvány esztétikai értékét, hogy a családom teljes egyetértésben volt afelől, hogy már csak ennek az élménynek a kedvéért is megérte megtenni ezt a nagy utat (Tromsø ugyanis majdnem ugyanolyan messze van Stockholmtól, mint Budapest – csak éppen a másik irányban).

Sajnos nem lehet fényképpel igazán visszaadni az élményt.
A társaság egyik tagja szemlátomást profi fotós, az ő képe azért valamit érzékeltet a dologból.
A képet az ő szíves engedélyével közlöm.
Tehát ez az, ahol voltunk, ez az, amit láttunk (csak élőbben még ilyenebb):