Tegnap egy meglepő dolgot vettem észre – a következtetések messzire vezetnek...
A vasárnapi evangéliumban figyeltem fel pár szóra. Arról a részről van szó, ahol Jézus, még a pályafutása elején, kivonul a pusztába, és ott megkísérti őt az ördög.
Itt többek között ezt olvassuk:
Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.” (Lukács 4, 5-8)
Jó figyeljük meg a szöveget, olvassuk csak el még egyszer!
...ország...hatalom...dicsőség...
És hogy ezeket az ördög kapta meg, és annak adja, akinek akarja; és azt kéri érte cserébe, hogy Jézus imádja őt.
Elvileg persze hazudhatna is, de akkor üres lenne az ígéret, nem lenne a dologban semmi kísértés. Jézus sem azzal hárítja el az ajánlatot, hogy kétségbevonná a tényt.
A kísértésről szóló történet pedig így ér véget:
Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre. (Lukács 4, 13)
A zavarbaejtő gondolat annak kapcsán bukkan fel, hogy Jézus kicsit később imádkozni tanítja a követőit.
A „Mi Atyánk...” imáról van szó, amit vélhetőleg még a nem hívő olvasóim is jól ismernek (Máté 6, 9-13).
Itt Jézus nem használja a megszólításnál Isten valamelyik bibliai nevét, hanem úgy kezdi az imát, hogy „Mi Atyánk” és úgy fejezi be, hogy „...mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.”
Túlságosan nagy az egyezés ahhoz, hogysem véletlen legyen.
A kérdés tehát az, hogy vajon kihez szól ez az ima, kit szólít meg Jézus, és az ő példáját követve sokmilliárd keresztény?
Van egy-két lehetséges ötletem, amelyek persze nagyon messze vannak fősodortól.
1. Jézus később meggondolta magát (az olvastuk ugye, hogy az ördög „eltávozott egy időre”), és megiscsak belement az üzletbe. Cserébe a tanítása a világ minden országában elterjedt, az egyháza a két évezred során valóban nagy hatalomhoz és dicsőséghez jutott.
2. Mint az előző, azzal a különbséggel, hogy nem Jézus kötötte meg a sötét ügyletet, hanem Máté, vagy valaki, aki a Máté evangéliumba utólag beleírta ezt a kérdéses szakaszt. Figyelemre méltó ugyanis, hogy csak Máténél szerepel a Miatyánk ezzel a szöveggel. Lukács is leírja ezt az imát, de ő rövidebben, és nála nincs az ima végén ez a záró fordulat.
3. Nincs is igazi ellentét. Isten és a sátán valaféle jin-jang egységet képeznek, vagy pedig egyazon istenen belül jelen van a jó és rossz oldal is. Ez nem lenne teljes képtelenség, a gondolat létezett (létezik) a gnosztikus felfogásban, de ez az elmélet valahogy sohasem vált igazán népszerűvé.
4. És a legszelídebb elméletem: Eszerint a Miatyánk záró félmondata nem az egész imát lezáró dicsőítés lenne, hanem igazából inkább az azt megelőző könyörgéshez („de szabadíts meg a gonosztól”) tartozna. Ekkor valahogy így lehetne átértelmezni ezt a részt: „szabadíts meg a gonosztól, hogy az ország, a hatalom és a dicsőség inkább örökké a tiéd legyen.”
Nos, mit gondoltok...?