Igazából nem akarok politizálni a blogomon, de a svéd politika újabb komikus fordulatai kapcsán nem tudom megállni, hogy ne meséljek egy kicsit a kormányalakítás történetéről.
Szeptember 9-én volt a választás, és noha pont az lett az eredmény, amit a közvéleménykutatások valószínűsítettek, a svéd politikusok mégis őszintének látszó megdöbbenéssel, és „Most aztán mi lesz?” értetlenséggel tekintettek a helyzetre.
Van egyrészt a bal blokk – eddig ők kormányoztak, a szocialisták és a zöldek alkották a kormányt, a kommunisták kívülről támogatták őket.
Van egy jobboldali blokk, a Szövetség – két konzervatív és két liberális jellegű párt alkotja.
Vannak aztán a Svéd Demokraták – ex-náci, mostanra inkább bevándorlásellenes-populista párt. A „szélsőjobb” megnevezés megtévesztő, szociális és gazdasági téren inkább bal-, mint jobboldaliak. Ők szinte bárkivel hajlandók lennének összefogni, aki szóba áll velük, de senki sem akar szóba állni velük.
Szóval a választási eredmény úgy nézett ki, hogy a baloldal kapott 144 mandátumot, a jobboldali Szövetség összesen 143-at. A Svéd Demokraták meg 62-t.
Akkor most ki nyerte a választást, ki alakítson kormányt?
A baloldal azt mondja, hogy nekik több szavazatuk van, mint a jobboldalnak (már ha az SD-t nem számoljuk, de velük ugye nem akarnak számolni), úgyhogy akkor ők kormányoznának is tovább.
A jobboldal azt mondja, hogy nem úgy van az, az eddigi kormányban csak a szocik és a zöldek voltak benne – ha velük állítjuk szembe a Szövetséget, akkor a jobboldalnak van több szavazata, úgyhogy innentől ők akarnak kormányozni.
A szocialista miniszterelnök úgy döntött, hogy nem mond le (itt nem szűnik meg automatikusan a kormány mandátuma a választással).
Erre a jobboldal bizalmatlansági szavazást kezdeményezett, amit a baloldali miniszterelnök el is veszített, mivel a Szövetség és az SD is ellene szavazott – viszont kormányozhat tovább, amig meg nem választanak egy új miniszterelnököt.
Ez után a jobboldal még inkább azt mondta, hogy nekik kell kormányozni, hiszen lám, nem-szocialista többség van a parlamentben. Persze nem mintha ők a jövőben bármilyen szinten is együtt akarnának működni az SD-vel, vagy akár csak számítani a szavazataikra a későbbiekben.
Ezt követően a jobboldal vezetője kapott megbízást a parlament elnökétől, hogy OK, akkor szondázza a terepet, hogy képes lenne-e kormányt alakítani.
Kapott rá két hetet.
Ez alatt a két hét alatt rájött, hogy nem, mivel az SD-vel ugye nem akarnak együttműködni, a baloldal pártjai meg majd hülyék lesznek támogatni egy jobboldali kormányt, így viszont nincs többségük a parlamentben.
Ezért bejelentették, hogy a jobboldal mégsem tud kormányt alakítani.
Ezt követően a szocialista ügyvezető miniszterelnök kapott megbízást, hogy nézze meg, képes lenne-e ő újra kormányt alalkítani.
Az SD-vel ugye nem akarnak összefogni (pedig az SD kapható lenne erre is, csak álljon már végre velük szóba valaki). A jobboldali pártok sem akartak beszállni a szocialista vezetésű kormányba (pedig az ü.v. miniszterelnök nagyon szerette volna egyik-másik kisebb pártot átcsábítani magához).
Úgyhogy két hét után ő is bejelentette, hogy nem képes kormányt alakítani.
Lehetne még egy (német típusú) nagykoalíció, a szocialsiták és a legnagyobb jobboldali párt között (aminek egyébként még így sem lenne többsége, ahhoz legalább egy további párt kellene), de ezt a két nagy egyike sem akarja.
Hát itt tartunk most.
Mindenki szeretne kormányozni, de senki sem tud.
Úgyhogy a mai nap folyamán a parlament elnöke leülteti a pártok vezetőt különféle csoportokban (a lehetséges kormányfelállások szerint), és megpróbálja ráveni őket arra, hogy végre beszéljenek már egymással értelmesen.
Majd meglátjuk, mire jutnak...