A geocaching egyik előnye, hogy olyan helyekre is eljut az ember, ahová máskülönben valószínűleg nem lett volna oka/alkalma elmenni.
Ezek lehetnek egzotikus helyek is (mint például valószínűleg Makaóba sem utaztam volna el, ha nincs ott az a plusz hajtóerő, hogy egy újabb „országban” legyen találatom), de az ember a saját városában is felfedezhet addig ismeretlen utcákat, épületeket.

Az első példám Stockholm belvárosából van. Ezt a belső udvart számos alkalommal közelítettem meg úgy 50 méternyire, mert a különféle kórházakba vezető utam itt vezetett el mellette. Ahhoz, hogy ezt az érdekes teret meglássam, csak a főútról kellett volna egy utcányit letérnem – de valószínűleg sose tettem volna meg, ha nincs a közelben egy láda.
A házak ellipszis alakban veszik körül a parkot, ami így szinte egy közös hátsó udvart formál. És ebben az udvarban még egy kis káplona is helyet kapott.
Ottjártamkor vidám zene hallatszott bentről – de nem akartam bemenni, mert azt valószínűsítettem, hogy éppen egy esküvő zajlik benn.

A következő kép egy külvárosból van, és nem igazán tudom, mit ábrázol. Jucus szerint valamiféle kisebb panzió lehet, ami a kinézet alaján hihetőnek is tűnik, de semmiféle kiírás nem volt rajta – ha hotel, akkor valami nagyon titkos fajta. Vagy egyszerűen egy kicsit jómódúbb család háza.

Innen egy kicsit tovább sétálva (a közeli golfpálya, és egyben a geoláda irányába) láttam meg ezt a furcsa épületet. A díszítése alapján hippitanyára vagy egy fiatalos buddhista életközösségre tippeltem. Látszott az épülten egyfajta igényesség. Az épület mögött egy apró méhészetet vettem észre, ami megerősítette az elméletemet, hogy lakott, használt épületről lehet szó. Egykor, a boldog, kolostori időkben mi is méhészkedtünk. Ó, azok az ifás költöztetéses éjszakák! Azok a pörgetések! Azok a méhszúrások! Sose felejtem el!

Na, szóval semmi kiírást nem láttam, így megkérdeztem a közelben kutyát sétáltató (tehát nagy eséllyel helybeli) nőt, hogy mi ez az épület. Fogalma sem volt.
Úgy tűnik, nem egy kiváncsi alkat.

Otthon, némi Google keresgélés segítségével megtudtam, hogy az épület valóban lakott, de nem egy életközösség használja a helyet, hanem egyetlen ember, egy nyugdíjas, akinek egyszerűen ahhoz volt kedve, hogy így díszítse föl a birtokában lévő garázst – vegyes érzéseket kiváltva ezzel a környékbeliekből.