Galánovics Tivadar, 79 éves nyugalmazott főmérnök kinézett budai lakásának ablakán, és nagyott sóhajtott.
Elszomorordott, látván, hogy az udvaron álló tölgyfa egyik-másik levele kezd sárgás színárnyalatot felvenni.

Az egykori főmérnöknek családja nem volt, barátai sem nagyon – egykori kollégái ugyan minden születésnapján és karácsonykor felköszöntötték, de az utóbbi években egyre kevesebb és kevesebb ilyen képeslap érkezett.
Így hát a kinti tölgy lett egyfajta bizalmasa, akivel rendszseresen megosztotta a nézeteit a világ folyásáról.
Rosszul esett hát neki, hogy az ősz közeledtével a barátja fonnyadni és száradni kezdett.

Rendszerető emberként az a gondolat pedig különösen taszította, hogy a levelek majdan lehullva szanaszét feküjenek a földön, összekeveredvén, majd összevizeződvén, majd megrohadván, végül a földdel eggyé válván.

Végül egy terv kezdett körvonalazódni az agyában:
Amíg még a helyükön vannak a levelek, megjelöli egyenként mindegyiket, gondosan dokumentálja minden levélnek a fán elfoglalt helyét – aztán majd ha leesnek, szépen egybeggyűjti őket, kiszárítja és lepréseli mindet – majd amikor eljön a leghidegebb, legfagyosabb és legszárázabb téli nap, szépen egyenként visszaragasztja az összes levelet, mindet a maga helyére.

Az egykori főmérnök jó karban lévő férfi volt, így nem okozott neki nagyobb gondot, hogy létra és biztosítókötél segítségével elérje a fa ágait.
A legmagasabb ágon, a legtávolibb levéllel kezdte, és egy filctollal ráírta a levélre: 1.
Majd következő levélre felírta, hogy 2, és így ment tovább, fentről lefelé.

Ahogy haladt a számozással, fényképeket is készített, közelieket az egyes ágakról külön-külön, valamint nagyobb távlatúakat is egyes ágcsoportokról is, hogy így több szögből egyértelműen meghatározható legyen minden számozott levél pozíciója a fán belül.

A munka egy bő hetet vett igénybe, ami napi hat-nyolc órányi mászást, jelölést, dokumentálást jelnetett – de a főmérnök úrnak igyekeznie kellett, ha kész akart lenni a munkával, mielőtt a levelek elkezdenének hullani.

Már csaknem készen volt a tölgy teljeskörű bejelölésével és fényképezésével, amikor azt érezte, hogy fulladni kezd, és szúr a mellkasa, nagyjából ott, ahol a szívét sejtette.
Lemászott a létráról, és bement a házba.
Egyre inkább nehezére esett a mozgás, végül azonban sikerült eljutnia az ágyáig.

Levette az ingét, a trikóját, majd megfogta a filctollat, és odarajzolta a mellkasára: 1 – és ezt követően megnyugodva feküdt bele az ágyába.