A fenti felirat fogadott a rendelö bejárata felett, ami egyébként valami olyasmit jelenthet számiul (azaz lappul, de ahogy a cigány helyett romát kell mondani, ugyanúgy nem illik a lapp szót sem használni), hogy Dél-Troms [megyei] pszichiátriai egészség-központ.
Hát, szép dolog a kisebbségek irányi figyelmesség, de mindenesetre remélem, hogy tölem nem várják el, hogy ezen a nyelven kommunikáljak a betegeimmel.
A mai nap kissé olyan csalódásos volt.
Elöször is kiderült, hogy nem osztályon leszek, hanem rendelöben. Ezt kevésbé szeretem, egyrészt mert sokkal magányosabb tevékenység (eleve arra vagyok ítélve, hogy a szobámban üldögéljek egyedül), másrészt nincs velem egy növér a beszélgetésnél, támaszként és segítségként (+ szükség esetén norvég-norvég tolmácsént), harmadrészt és föleg nincs AT- meg ST- orvos mellettem, akivel elvégeztethetném a munkát magam helyett.
Másodszor pedig nem volt különösebben barátságos a fogadtatás. Persze barátságtalan sem, csak egyszerüen semmilyen. Itt a szobád, itt vannak a kulcsok, ezek lesznek a mai betegek, dolgozz, viszlát.
Pedig én most szociális akartam lenni!
Egy apró hülyeség volt (mondjuk nem az én hibám, inkább az övék, hogy nem magyaráztak semmit): Mondták, hogy itt ”elektronikus receptet” használunk. OK, ez a számomra ugyebár azt jelenti, hogy megírtam a receptet a számítógépben, és kész. Aztán, mint utóbb kiderült, ezután viszont ki kellett volna nyomtatni, aláirni, és odaadni a betegnek – ”Máskülönben hogy jutna el a gyógyszertárba”. A nyelvemen lett volna egy ”Svédországban ez úgy van...” kezdetü mondat, de végül is lenyeltem, hiszen hülyén venné ki magát, ha elkezdenék itt bezzegezni.
