Furcsa dolgokról álmodtam most éjjel (vagy gondolkodtam félálomban – ez nem mindig válik külön nálam).
Egyrészt valami párhuzamos világban lehettem, amiben Orbán Viktor nem volt miniszterelnök, én pedig megpróbáltam rábeszélni, hogy vállalja el ezt a megbízatást. Ez nem tudom, honnan jött (talán összefügghet a Mona Sahlin lemondása utáni helyzettel Svédországban).
Aztán arról álmodtam, át kellene képezni magamat, és a jövöben kémelhárítással (emlékszem, álmomban a svéd szó, „kontraspionage” szerepelt) kéne foglalkoznom. Ez összefügghet azzal, hogy a Battlestar Galacticát nézem, aminek a cselekménye végig akörül forog, hogy ki cylon a legénységböl. Ezen kívül esetleg azzal, hogy (igaz, csak nagyon érintölegesen) kacérkodom a gondolattal, hogy ki kéne tanulni az igazságügyi pszichiátriát (rättpsykiatri).
A harmadik pedig az a felfedezés, hogy a magyar nyelvben is van prepozíció, mégpedig a „per” (a jelentése nagyjából megegyezik a -nként ragéval). Persze a latinból jön, de magyar szövegben is használjuk, hiszen azt mondjuk, hogy kilométer per óra, nem pedig kilometer per horam. Ellene lehetne vetni, hogy csak a perjelet értjük alatta, de ez nem állja meg a helyét, hiszen mondjuk azt is élö beszében, hogy mennyi a GDP vagy akármi „per fö” söt „per kopf” és akkor (szerintem) nem az jelenik meg a szemünk elött, hogy „/fö, /kopf”. Söt, azt is mondjuk, hogy „per pillanat”, itt aztán végképp nincs semmilyen perjel a képben. OK, hogy ez egy kicsit szleng, de a szleng is része a nyelvnek, söt idönként olyan dolgokat is fölfed, amit az irodalmi nyelv eltakar.