Egy vicces történet, jellemző módon a véletlenek sajátos összjátékának köszönhetően.
Tegnap a rendelőben felejtettem a karórámat.
Odahaza valaki (valószínűleg Jucus) kihúzta az ágyam melletti világítós óra zsinórját, így az lenullázódott.
Erre én újra beállítottam azt, az éjjeliszekrényen fekvő másik (héber számlapos, azaz „fordítva” járó) karórámról. A héber számlap értelmezésével egyébként nem is volt semmi gond, de mivel ezt az órát viszonylag régen hordtam utoljára (hú, de hülyén néz ez ki ez a szó rövid o-val, le is kellett csekkolnom, hogy tényleg így írják-e, de tényleg), így még a nyári időszámítást mutatta - amire persze én akkor még nem gondoltam. Mondjuk csodálkoztam is lefekvéskor, hogy már milyen későre jár az idő...Aztán szokás szerint rosszul aludtam, amikor pedig felébredtem, láttam az órán, hogy már ideje felkelni. Ráadásul Anna is járt-kelt a lakásban, úgyhogy nem gyanakodtam, elindultam.
Elég csendes volt az utca, a metró, de a tévedésre csak akkor jöttem rá, amikor beértem a rendelőbe, és láttam, hogy nem 8, hanem 7 óra van.
Na nem baj, legalább ráérek a blogommal foglalkozni (tegnap olyan sűrű napon volt, hogy nem tudtam a buddhistákról szól, gyakorlatilag már hétvégén készre megírt posztomat sem felrakni), vagy itt a rendelőben elintézni pár elmaradt táppénzes papírt és egyéb hivatalos dolgokat.
Ma este pedig a héber órámat fogom felvenni.
