Ma gyönyörű szép, napsütéses idő volt, és a hőmérséklet is fagypont fölé emelkedett, úgyhogy nem mentem el a Trekkerklubba (nem akartam egész nap egy sötét moziteremben ülni), hanem sétáltunk Jucussal a temetőben (aki nem tudná: a lakásunktól nem messze fekszik a Skogskyrkogården, vagyis az Erdei Temető, ami nem mellesleg az UNESCO világörökség-listáján is szerepel).
Arra járva arról elmélkedtem Jucusnak, hogy néhány (konkrétan 5 milliárd) év múlva a Nap vörös óriássá válik, magába olvasztva a Földet, így legkésőbb akkor életünk minden eredménye, alkotása, következménye nyomtalanul megszűnik. De ha netán az emberiség addigra elhagyná a bolygónkat és magával vinne ezt-azt, ami/aki utánunk maradt, további pár milliárd évvel később a Nagy Reccs során megsemmisül az Univerzum, amin már semmiféle technika trükkel sem lehet kifogni.
De hogy konkrétabb példát nézzünk, elhaladtunk egy sírkő mellett, amire az volt ráírva, hogy Nils Bengtsson, meghalt 1983-ban.
Vajon ki gondol ma már őrá?
Úgyhogy nincs más hátra, mint hogy élvezzük az életet, amíg tart.
Vígasztaló gondolatok ezek - délután fölhívott egyik ismerősünk, akinek épp rossz kedve volt, neki is elmondtam ezeket. Megköszönte, azt mondta, hogy ezzel sokat segítettem neki, és letette a telefont.
Jó érzés, hogy segítehetek embertársaimnak.