Néha úgy érzem magam, hogy jobban kedvelem a hétköznapokat, amikor a munkahelyi teendők egyértelmű keretet szabnak a napnak, semmint a hétvégéket, amikor konkrét feladatok híján könnyen szétfolyik az időm, majd vasárnap délután elkap a „megint nem csináltam semmi értelmeset” szomorúsága.
Ezen a hétvégén viszont végre nem így volt.
Találtam egy érdekes blogot, aminek kapcsán több izgalmas levélváltásra és csetre is sor került különféle emberekkel (régi ismerősökkel és ismeretlenekkel is).
Megnéztem két részt a Battlestar Galactica-ból, határozottan tetszettek (még annak idején Harstadban kezdtem bele ebbe a sorozatba, akkor írtam is róla egy posztot, most viszont már a második szezonnál tartok, ami szerintem határozottan jobb, mint az első).Megvettem a nyári hazaútra a repülőjegyeket.
Ma a mise után ismerősökkel futottunk össze a helyi pizzériában, és így együtt ebédeltünk.
Ahogy a katolikus székesegyház felé megy az ember, nyílik a metrómegállóból egy bulizós hely (Göta källare), amit vasárnaponként a Hillsong Church bérel ki – már nagyon rég el szerettem volna menni egy összejövetelükre, de valahogy mindig közbejött valami, vagy csak nem volt rá energiám. Ma délután végre Jucussal együtt elmentünk oda is, egész kellemes élmény volt. Kicsit olyan (bár szoftosabb kiadásban), mint a Hit Gyülekezete volt a fénykorában, amikor még csak „budaörsieknek” hívták őket.
Az is erösítette a hitgyülis feelinget, hogy nagyon hangsúlyosan beszéltek az adakozásról (ehhez képest viszont a gyüjtéshez használt virágcserepekben jobbára csak fémpénzek csörögtek).
A szoftosság alatt azt értem, hogy nem volt olyan aggresszív, mint a HGy (ez pozitívum), valamit hiányoztak a kifejezetten karizmatikus kellékek, mint a nyelvima, próféciák, gyógyítás (ez viszont számomra inkább negatívum).
Úton hazafelé pedig a metrómegállóban ott feküdt egy fiatal néger nő a földön, odapattantam hozzá „Orvos vagyok!” felkiáltással (hogy utálom én az ilyet...), aztán megállapítottam, hogy lélegzik, van jól tapintható pulzusa (bár kicsit gyors), eszméleténél van, nem zavart és nem verte be a fejét. Így aztán nem sok mindent tudtam csinálni (mondjuk akkor se lett volna túl sok lehetőségem így felszerelés nélkül, ha a fentiek valamilyike nem áll fenn), de azért persze megvártam a mentők kiérkezését.
Úgyhogy most egy eredményes hétvégét tudhatok magam mögött, ami jó érzéssel tölt el.
