Érdekes a svédek viszonya a múltjukhoz.
Szemlátomást valami rendkívül erős – ámde passzív – ellenállás van bennük a saját vallási, történelmi és kulturális gyökereikkel szemben.
Komoly ellenállásba ütközött, amikor pár éve bevezettek az országban egy nemzeti ünnepet, mert a svédek egyáltalán nem akartak nacionalistának tűnni.
A legnagyobb ünnep a Midsommar, a nyárközép. Ez elvileg a Szent Iván éjnek felelne meg, de itt nem szigorúan dátumhoz kötött az ünnep, pár napot mozog ide-oda, hogy mindig szombatra essék, így a fő ünneplés pénteken történik – szóval idén ma van itt a napja.
Ez ugye kellemesen semleges ünnep, a nyári napforduló egy csillagászati tény, ezzel senki sincs kirekesztve.
Az emberek összejönnek a szabadban (ha az időjárás lehetövé teszi – az alábbi videón is érdemes megfigyelni, milyen ruhában vannak az emberek június végén…), piknikelnek, májusfát (fallikus szimbólum…) emelnek, körbetáncolják – de nem ám valami régi népdalokat énekelnek, hanem gügye gyerekdalokat, mindenekelőtt ezt itt, ami arról szól, hogy a kis békák vices látványt nyújtanak, mert se fülük, se farkuk. Brekeke.
A Minority Report-ban (magyarul: Különvélemény) mellesleg van egy jelenet, ahol az (illegális és kissé őrült) svéd szemész szintén kissé őrült asszisztense énekli ezt, a „se fülük” helyett egyszer „se szemük” szöveggel...
Egy átlag svéd ezt az éneket autentikus svéd kultúraként éli meg.
Ebben az az irónikus, hogy még ez a bugyuta dalocska sem svéd, hanem egy francia katonaindulóról van szó, a napóleoni időkből („Au pas, camarade”, azaz kb. „Tartsd a lépést, bajtárs”). A békák pedig valószínűleg akkor kerültek a képbe, amikor az angolok gúnydalt csináltak belőle.
Aztán, hogy onnan hogy került tovább a svéd nyárba, az már rejtély...
