Spoiler warning!
Ez a poszt utalásokat tartalmaz mind a Hunger Games-trilógia, mind a Shatter me cselekményére vonatkozólag!
A héten nem voltam valami jó passzban lelkileg, és valami oknál fogva azt hittem, hogy erre az a megfelelő gyógyír, ha elolvasok egy újabb nyomasztó könyvet.
Nos, Tahereh Mafi „Shatter me” című művére voltam kíváncsi, mert itt mifelénk tele van a metró a reklámjaival (már ez is gyanút kellett volna, hogy ébresszen bennem, hiszen az Éhezők viadalát bezzeg hogy nem kellett reklámozni, mégis hatalmas siker lett).
Az angol címmel hivatkozom a könyvre, mert úgy tudom, magyarul nem adták ki (remélem, nem is fogják). Itt Svédországban egyébként „Rör mig inte” (azaz „Ne érints meg”) címmel jött ki, ami igen találó, ugyanis egyrészt egy lányról van szó benne, akit soha, senki nem érint meg (ugyanis halálos, de legalábbis nagyon veszélyes és/vagy kellemetlen az érintése), pedig ő nagyon vágyik az emberi közelségre, mind lelkileg, mind fizikailag; másrészt a kihúzott szavak, mondatok végigkísérik a könyvet (jobbára, amikor olyan gondolatokról van szó, amiket a lány önmagának sem igazán akar bevallani).
Mindkettő ígéretes ötlet.
Sajnos, a könyv viszont nem igazán tud felnőni hozzájuk.
Kicsit az volt az érzésem, hogy a szerzőnek teteszett az Éhezők viadala, aztán azt gondolta, hogy ír valami hasonlót.
Van jónéhány párhuzam:
Mindkét könyv egy környezeti katasztrófa majd egy polgárháború utáni diktatórikus disztópiában játszódik, egy tinédzserlány a főszereplő, aki egyes szám első személyben, jelenidőben meséli a történetet. A lány akarata ellenére gyilkol, és olyan kiszolgáltatott helyzetekbe kerül, ahol nem nagyon van döntési lehetősége. Mindkét lány végül eszköz lesz a felkelők kezében.
A cselekmény, meg sok minden más persze jelentősen eltér.
Viszont ebből a könyvből pont az hiányzik, amitől az Éhezők viadala jó könyv.
A Shatter me-ben csak azt halljuk, hogy egy szörnyű katonai diktatúra van, de hiányzik az igazai társadalomkritika, vagy egyáltalán ennek a rendszernek bármiféle érdemi leírása.
Az Éhezők viadala a három köteten keresztül szépen és hitelesen bemutatta Katniss növekvő bizalmatlanságát, majd teljes pszichés összeomlását.
A Shatter me-ben folyton azt olvassuk, hogy Juliette mennyire szenvedett egész életében attól, hogy senki sem ér hozzá, hogy mindenki eltaszítja, mennyire vágyik arra, hogy valaki megérintse stb. A huszadik oldalra már elég jól átjött nekem mindez, de amikor még a századik oldalon is ezen rágódik, akkor már kicsit túlragozottnak tűnik a téma. Viszont ehhez képest meg nem mutatja a lány azoknak a pszichés sérüléseknek a jeleit, amiknek egy ilyen traumatikus gyerekkor után ki kellett volna alakulnia. Mindenkihez csak kedves és jóságos, sőt hajlandó lenne önmagát is feláldozni a (közelebbről nem meghatározott) társadalmi igazságosság érdekében.
Teljesen hiteltelen fordulatok vannak benne:
A kegyetlen és nagyhatalmú katonai parancsnokot kétszer is sikerül lefegyverezni (egyszer a kiscsajnak egyedül), de azért mind a kétszer életben hagyják a fickót (nyilván kell egy főellenség a folytatásokhoz is), a katonai szuperbázisról minden további nélkül meg lehet szökni, csak egy hosszú kötél kell hozzá.
Az imént említett kegyetlen parancsnok a csaj kérésére és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül kikapcsolja a kamerákat (és nem csak úgy tesz, mintha, hanem tényleg).
Egy katonaság által megtámadott épületből is könnyen ki lehet jönni, elég, hogy legyen egy hátsó kijárat.
Az Éhezők vidalában szinte szóba sem kerül a szex. Itt annál inkább szóbakerül (ez pozitívum lehetne...), a főhőst nem nagyon kéne győzködni (annak részleteibe most nem mennék bele, hogy hogy lehet szexelni egy olyan lánnyal, akinek halálos az érintése), de mivel mégiscsak amerikai könyvről van szó, így végül mégsem olvashatunk semmi pedofil dologról: amikor már akcióra kerülne sor, mindig történik valami, bekopog az ajtón egy síró kisgyerek vagy támad a katonaság, vagy egyszerűen nincs szabad szoba a bázison. Komolyan.
A könyv eleje Éhezők viadala, a vége meg Heroes. Az utolsó fejezetekből megtudjuk, hogy a lányon kívül másoknak is vannak különféle rendkívüli képességei, gyógyítás, hajlékonyság, láthatatlanság stb., és ezek a szuperhősök most összefognak egymással a gonosz ellen...
Igazából vacillálok, hogy a „nem túl jó könyv” vagy a „szar könyv” kategóriába soroljam-e, de mindenesetre nem ajánlom senkinek.
Tegnap tettem egy nagy sétát Danderydben (11 km-es táv, jól ki is döglöttem, úgy látszik, nem vagyok formában), vittem magammal ezt a könyvet is, hogy legyen mit olvasnom odafele a metrón. Mire Danderydbe értem, már kiolvastam. Mivel úgysem akarom, hogy Anna is elolvassa, így a séta során leraktam a könyvet egy parkban a padra (legalább nem kellett tovább cipelnem), írtam bele egy cetlit, hogy aki akarja vigye el, mert nekem ugyan nem tetszett, de lehet, hogy más majd máshogy vélekedik.
Meghagytam az e-mail címemet is – kíváncsi leszek, érkezik-e majd valami reakció. :-)
