Az írásaimból mostanra már kiderülhetett a zsidó vallás és a héber nyelv iránti rokonszenvem.
Ebből a szempontból is fontos időszak volt az életemben, amikor egy kifejezetten filoszemita kolostorban éltem, de igazából ez az érdeklődés jóval régebbi nálam, már gimnazista koromban is megvolt.
Azt pedig ma is teljesen komolyan gondolom, hogy a kereszténység tulajdonképpen a zsidó vallás egyik ága (lásd még a nemes olajfába oltott új ág, meg ilyenek), így aztán nekünk, keresztényeknek lehet (és talán kell is) tanulnunk az idősebb testvéreinktől. Főleg, ha arra gondolunk, hogy maga Jézus is tartotta ezeket a törvényeket, szokásokat (jó, nyilván nem éppen abban a formában, ahogy ma ismerjük őket, hiszen azért a zsidó vallás is változott az elmúlt kétezer év során).
Valami ilyen meggondolásból helyeztem el a mezúzát az ajtónkra.
Arról, hogy mi is ez:
A „Halld, Izrael...” vagy héberül Smá Jiszráél (5Móz 6,4-9) Jézus szerint is a legfőbb parancsot foglalja magában (lásd erről: Márk 12,29-30).
Így hangzik a kérdéses szöveg (egy része):
Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.
Ebből a zsidó hagyomány teljesen szó szerint (is) értelmezi az „írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire” és a „(...) kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között” részeket: A Smá Jiszráél szövegét tartalmazó kis tekercset szögeznek fel a az ajtófélfára (ez a mezúza) illetve egy bőrtokban is egy hasonlót szíjaznak fel a karukra és a homlokukra imádkozáskor (ez a tefillin).
A mi ajtónkon lévő mezúza fröccsöntött műanyag tokja önmagában nem képez komolyabb esztétikai értéket – a tartalma viszont igazi, kézzel írott, teljesen kóser tekercs, még Baruch Oberlander rabbitól vettem annak idején (jó régen). Akkoriban ugyanis rendszeresen jártam hozzá Talmud Tórára (=hittan), legalább is addig, amíg ki nem derült, hogy keresztény vagyok, mert azt követően finoman és áttételesen megüzente, hogy nem vagyok szívesen látott résztvevő az órákon. :-(
Ehhez a témához kapcsolódik még egyik kedvenc költőm igen különleges verse is:
József Attila: Smá Jiszróel
Szegénység szennylepleiben
én nyughatatlanul bolyongtam
sírt, mint a gyermek, a szivem,
víg nép közt egyedül borongtam.
Hol az ágy, melyben megpihen
e fáradt lélek? – Kiáltottam:
Smá Jiszróel!
És leste szolga a szavam,
selyempárnán, hűséges nővel
számláltam marhám, aranyam,
gyarapodtam ésszel, erővel
s amikor adtam, boldogan
mondtam magamban s emelt fővel:
Smá Jiszróel!
És most is akármi jöhet,
dicsőség, sok pénz, nagy betegség;
akárki vethet rám követ
és bár halálos ágyam vessék,
a véghetetlen szeretet
szavát kiáltom, bármi essék:
Smá Jiszróel!
