Az utóbbi napokban két hasonló témájú álmom volt, mindkettőben vízibaleset és lelövés szerepelt.
Az egyikben hajótörést szenvedtem, éppen menekültem volna kifelé a süllyedő roncsból, de ahogy kibukkant volna a fejem valami csapóajtón, rájöttem, hogy ez se lesz jó, mert ott áll az, aki okozta a balesetet, és le fog lőni, hogy ne legyen tanúja annak, amit csinált.
A másik álmomban pár nappal később egy kompot láttam, aminek át kellett volna kelnie egy nem is különösebben széles folyón – a manőver lényege inkább az lett volna, hogy útközben meg kell fordulnia, hogy a másik partra is ugyanazzal a végével kössön ki. Ez azonban sehogy sem sikerült neki, össze-vissza forgolódott csak a komp. Egy idő után látom, hogy nagy sebességgel tart egy híd lépcsőjének, amin emberek is vannak. Neki is megy, a lépcső leomlik, a komp súlyosan megsérül (hátul-középen egy komoly, több métereres horpadás, bevágás alakul ki). Arra gondolok, hogy most segíteni kell a sérülteknek. De a komp csak forgolódik tovább, újra és újra nekimegy ennek-annak. Azt gondolom, hogy most már nagyon sürgető lehet a helyzet a fedélzeten lévő sérültek számára, és az egyetlen megoldás az, hogy le kell lőni a komp vezetőjét, hogy meg lehessen közelíteni a kompot segítségnyújtás céljából.
Elgondolkodtató, mire utalhatnak ezek az álmok.
Maga a baleset témája elég kézenfekvően arra a stockholm környéki vasútbalesetre utalhat, amiről a magyar sajtó is beszámolt.
Illetve hát a magyar sajtó minden bizonnyal el is akadt ezen a ponton, pedig itt már azóta erősen megváltozott a kép. A jelenlegi álláspont szerint az úgy volt, hogy a vonat vezetőállásában (szabálytalanul) benn maradt az indítókulcs éjszakára, a „halott ember keze” nevű biztonsági berendezés (ami azt szolgálná, hogy a vezető kiesésekor a vonat automatikusan lefékezzen) ki volt kapcsolva a téli hideg miatt. Amikor a takarítónő pedig a vezetőfülkében takarítva felhajtotta az ülést, azt egyúttal ráhajtotta az indítókarra, amitől a vonat elindult. A takarítónő a maga részéről nem lehetett egy IQ-bajnok, mert ezt követően viszont nem hajtotta vissza az ülést, hanem inkább átvonult az utastérbe.
Legalábbis ezt spekulálták ki maguktól az illetékesek: a takarítónő még mindig kómában van, úgyhogy ő még nem mondott semmit.
Ennek a történésnek látszólag nincs sok köze a vízibalesetekhez – de a kérdéses vasútvonalat úgy hívják, hogy Saltsjöbanan (ezt szóról szóra sóstavi, esetleg tengeri pályának lehetne fordítani) – ennyi már elég is lehet a tudattalannak. Esetleg még Roger betegsége is szerepet játszhat az asszociációkban – ez is enyhén szólva meghatározta az elmúlt napjaimat – ő meg ugyebár többek közt a vitrolázásról híres.
A lelövés is talán a svéd hírekből jöhet.
A minap volt egy rablás egy ékszerbolt ellen (az ilyesmire Jucusra gondolva különösen érzékeny vagyok). A rendőrök véletlenül túl hamar a helyszínre érkeztek (normálisan a rablók távozása után szoktak jönni), az egyik rabló pedig egy gépfegyvernek látszó tárgyat emelt az egyik rendőrre, aki cserébe azonnal le is lőtte a rablót – mindenféle törvény és etika szerint teljesen jogosan (még azzal együtt is, hogy utóbb kiderült, hogy a fegyver nem volt igazi). A rabló pár nap múlva belehalt a sérüléseibe.
Nem lennénk persze Svédországban, ha utóbb nem tartottak volna egy tüntetést a rendőr ellen...
Ezen egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit) fel is bosszantottam magam.
Viszont Roger üzeni, hogy már sokkal jobban van. Még egy darabig táppénzen lesz, de három hét múlva jön dolgozni.
Úgyhogy végül is minden OK.