Az orvosi titkotartás miatt természetesen nem írhatok a betegeimről, ezért inkább magáról a munkámról sem sokat írok itt a blogomon.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ezt a jelen posztot meg szabad-e írnom, de végül arra jutottam, hogy igen – oly réges-régi a történet, hogy szánt szándékkal sem lehetne már azonosítani, hogy kiről van szó, meg hát igazából nem is árulok el semmit a kérdéses páciensről.

Réges-rég, az orvosegyetemi éveim alatt történt (de minden bizonnyal már a Franciaországban töltött fél év után), hogy egy belgyógyászati osztályon voltam kötelező gyakorlaton.
Magyar szokás szerint nem nagyon bíztak rám érdemleges feladatot, jobbára csak vérnyomást és pulzus mérhettem, de nem is nagyon ambicionáltam többet, akkor már tudtam, hogy úgysem leszek belgyógyász.

Volt ott egy fiatal nő (max 35 éves lehetett, ha az akkori, húszonegykét éves szememmel nézve is fiatalnak láttam), akinek szintén méregettem a vérnyomását. Már egy ideje benn feküdt az osztályon, de úgy külsőre teljesen frissnek nézett ki.
A hálóingjére az volt ráírva: „Une nuit pas comme les autres” (≈ Egy éjszaka, ami más, mint a többi).

Magamban el is képzeltem rögtön, hogy ez a hálóing igazából arra való, hogy időnként felvegye az ember, ezzel jelezve kedvesen és vidáman a párjának, hogy ma este valami különösen érdekes programra számíthat. Így kicsit szomorkásnak tartottam a helyzetet, hogy most egy kórházi osztályon van rajta, ahol ilyesmire nem nagyon nyílik lehetőség.
Talán megkérdeztem a nőtől, hogy tud-e franciául, vagy tudja-e hogy mit jelent a felirat, amire ő kicsit zavarban léve azt válaszolta, hogy igen – de lehet, hogy ez meg sem történt, csak utólag képzelem így.
Szóval ennyi lett volna, különösebben nem folytam bele a nő kezelésébe.

Aztán pár nappal vagy héttel később ugyanezen kórház pathológiáján járva megláttam ugyenezt a nőt a boncasztalon. Eleinte nem is akartam elhinni, hogy ő az, de belenézve a papírokba, láttam, hogy de bizony.

Ez a történet még a mai napig is elszomorít, noha annyi sok év eltelt már.