Az álmom elején egy Donald kacsa filmecskét néztünk, ami arról szólt, hogy be kell oltani a kacsát, de ő nem akar menni, így aztán lasszóval kell megkötözni, hogy el tudják vinni.
Utána (korántsem nyilvánvaló a kapcsolódás) ennek révén azon gondolkodtam, hogy van egy film, amiben a főszerepet játszó színésznő a forgatáson belesült a szerepébe, a film végső változatában pedig ezt így szándékosan benne is hagyták.
Azon gondolkodtam, hogy vajon melyik film lehet ez, és hogy ezt így, ennek az információnak az alapján nehéz lesz akár a Google segítségével is megtalálni.
Csak ahogy haladt tovább az éjszaka, úgy (továbbra is álom-állapotban) rájöttem, hogy ez Godard „Éli az életét” című filmje. Ahogy telt az idő és az álom, úgy lettem benne egyre biztosabb, hogy ez a helyes megoldás.
Reggel ébredés után természetesen az első dolgom volt a neten leellenőrizni a dolgot, bár elég biztos voltam benne (így ébren is), hogy jól emlékeztem.
Számomra kellemes meglepetés, hogy még a rendező neve is stimmel – ez finoman szólva nem szokott az erősségem lenni.
Az persze vitatható, hogy a színésznő valóban belesült-e a szerepébe, vagy pedig (mint az általam hirtelenjében megnézett oldalak írják), a kamerába való kitekintés is egy szándékos húzás, elidegenítő effektus, annak tudatosítása, hogy „ez csak egy film.”
Érdekes, hogy került ez most így elő. Láttam én ezt a filmet, kifejezetten tetszett is annak idején – dehát ennek már van vagy 25 éve...
A Donald kacsára pedig az a magyarázat, hogy tegnap este, nem sokkal lefekvés előtt mutatta meg nekem Lea a rajzfilm egyik régi epizódját, amit manapság nem olyan gyakran mutatnak be a tévében. Az oltás motívuma meg összefügghet egy nagyon kedves ismerősöm közelgő egzotikus utazásával, aki épp tegnap oltotta be saját magát kolera ellen.